Beruházást tervez a Spar, nem kivonulást

Beruházást tervez a Spar, nem kivonulást

A Spar Magyarországnál nincs bérvita, a cég nem vonul ki Magyarországról, idei beruházási keretük meghaladja a 26 milliárd forintot. Ezt közölte a vállalat az MTI-vel csütörtökön lapinformációkra reagálva.

A közleményben ismertették, a cégnél a legalacsonyabb alapbér 220 ezer forint, mely több mint 12 százalékkal magasabb a garantált bérminimumnál. A munkatársaknak 13. havi juttatást is biztosítanak – tették hozzá. A targoncavezetők 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások nélkül havonta átlagosan bruttó 367 447 forintot kerestek a tájékoztatás szerint.

Kiemelték azt is, hogy saját dolgozókat foglalkoztatnak logisztikai szervezetükben, 13 ezer munkavállaló után fizetnek adót, járulékot, és idén 7,5 milliárd forintot fordítottak bérfejlesztésre.

A csütörtöki Magyar Nemzet a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnökére hivatkozva azt írta, hogy miután a Spar több szakképzett dolgozójának  nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazta alapbérként, a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot az áruházlánc.

Kapcsolódó cikkek