Nem mindegy, melyik áruházláncnál dolgozik az ember

Nem mindegy, melyik áruházláncnál dolgozik az ember

Egyre nagyobb szakadék tátong a kereskedelemben a munkáltatók között a bérköltség tekintetében, egyes áruházláncok a törvényben rögzített 8 százalékos béremelést is alig tudják kigazdálkodni, mások viszont akár 13-15 százalékot is hajlandók megadni. Ezt nyilatkozta a Világgazdaságnak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

A szerdai számban megjelent nyilatkozatban hozzátette, azok a cégek beszélnek alacsonyabb béremelésről, amelyek az első tíz hónapban a vártnál szerényebb értékesítési adatokkal szembesültek. Budapesten jellemzően 215 000 és 270 000forint között szóródnak a kiskereskedelmi bérek, de jövőre az elnök szerint már 295 000 forintos bérben kell gondolkodnia annak,

“aki a dolgozók legjavából akar válogatni”.

Garantáltan vonzó munkáltatónak számít az, aki a közel 300 000 forintos bruttó bért is megadja a pénztárosoknak és az árufeltöltőknek.

Karsai Zoltán azt is elmondta, szakszervezetük célja az, hogy két áruházlánc kivételével december 10-ig egyezségre jussanak a munkáltatókkal, vagy legalább közeledjenek az álláspontok köztük.

Kapcsolódó cikkek