Nagy siker a magyar állampapír plusz

Nagy siker a magyar állampapír plusz

Szintet lépett a magyar állampapír plusz (MÁP+) értékesítése, az eladott mennyiség átlépte a 3000 milliárd forintos határt. Ezt mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A pénzügyminiszter kiemelte, a kormány az államadósságon belül tovább kívánja növelni a lakosság kezében lévő állampapírok arányát. A kabinet elképzelése szerint a mostani mintegy 7500 milliárd forintról 11 ezer milliárd forintra szeretnék emelni a lakossági állampapírok mennyiségét.

“A folyamatot jelentős mértékben segíti, hogy 43 napja a postán nyomtatott formában is megvásárolható a MÁP+, a papír alapú változatból már 45 milliárd forint értékben vásároltak”

– jegyezte meg a miniszter.

Varga Mihály kiemelte, míg 2010-ben a (hazai össztermék) GDP 4 százalékát tették ki az államadósság kamatterhei, addig ezek a kiadások tíz év alatt a GDP 1,9 százalékára csökkentek. A pénzügyminiszter az állampapír-vásárlás területi megoszlásáról elmondta,

az eddig értékesített magyar állampapírpapír plusz 45 százalékát Budapesten és Pest megyében vásárolták meg, utánuk az eladott mennyiséget tekintve Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén következik a megyék között.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, jelenleg nem tervezik, hogy változtatnának a MÁP+ feltételein. Azt is közölte, hogy jövőre sem dollárban, sem euróban nem terveznek devizakötvény kibocsátást.

“Van azonban olyan terv, hogy úgynevezett zöldkötvényeket bocsát ki a kormány a jüan- és a jenpiacon”

– mondta a miniszter. Jelezte, hogy a japán piacon a szamuráj-kötvényekkel jó ideje jelen vagyunk, és a jüan piacon is már 2 éve megjelentünk.

Varga Mihály egy kérdésre elmondta,

eddig csupán 1 milliárd forint értékben váltottak vissza papírokat a magyar állampapír pluszból, ami a háromezer milliárd forinthoz képest elenyésző arány.

Kapcsolódó cikkek