fotó: pixabay.com

Nagy jövő várhat a magyar pezsgőre

Nagy jövő várhat a magyar pezsgőre

A következő években kiemelt termék lehet a magyar pezsgő, ebben rejlik a hazai borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége. Erről beszélt az agrárminiszter a III. Pezsgőkonferencián, a Fejér megyei Etyeken.

Nagy István rámutatott, Magyarországon a pezsgőkészítés és -fogyasztás a reneszánszát éli, ami elsősorban az etyeki borászoknak köszönhető. Úgy vélte, a jövőben az Etyek-Budai Borvidék csúcsterméke lehet a pezsgő, s az országban még teljesen ismeretlen, pezsgőre szabott eredetvédelem kialakításával ezt a terméket a termékpiramis csúcsára pozícionálhatják. A miniszter szerint a magyar borászok mindig is élen jártak az innovációban, jellemzően az elsők között találták meg, hogy “miként lehetséges új termékekkel a fogyasztók asztalára kerülni”, illetve felismerték a megváltozott fogyasztói szokásokat, miszerint a világ egyre inkább keresi az üde, fiatalos pezsgőket.
Mint mondta, éppen emiatt támogatja kiemelten a kormány a magyar pezsgőkészítőket, mert az ország jó hírét viszik a világba.

Nagy István arról is beszélt, hogy sok kihívás érte az ágazatot az elmúlt másfél évben.

A kormány a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érintett bortermelőket 2020 után idén is segíti, méghozzá másfél milliárd forintos támogatási keretből. Ezen túlmenően az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés jegyében, uniós forrásból lepárlási támogatást biztosít azon termelők részére, akik a járványügyi intézkedések miatt nehezebben tudták értékesíteni termékeiket – mondta a tárcavezető.

Rókusfalvy Pál etyeki borász, a Pezsgőkonferencia főszervezője kiemelte, a változásokat észlelniük kell, érteniük kell az új világ nyelvezetét, amiben nagyon számítanak a fiatalokra, ugyanis velük együtt kell felépíteniük a jövőt.

“Ez az új nyelvezet az övék lesz, ők tanítják majd meg a borászoknak”

– fogalmazott.

Úgy vélekedett, hogy a magyar pezsgőkészítőknek színes palettájukkal jó esélyük van, hiszen

“a világ a friss, gyümölcsös borok, rozék és a buborékok felé mozdult el”.

A borász emlékeztetett arra, hogy Etyeken Törley József kitalálta a “műfajt”, majd 20 évvel ezelőtt az etyeki borászok követték és megkezdték a pezsgőkészítést egymással együttműködve. Eddig is tanultak a legjobbaktól, most pedig a hegyközség példamutató támogatásával Champagne-ból hoztak egy fiatal borászt, aki a következő 4-5 hétben a tudásával, a laboreredményekkel és mintavételezéssel segíti az etyeki borászok munkáját.

Kapcsolódó cikkek