Jelentős fejlesztési program kezdődik a debreceni reptéren

Jelentős fejlesztési program kezdődik a debreceni reptéren

Erről beszélt a város polgármestere a légi kikötő idei hatszázezredik utasának köszöntését követő hétfői sajtótájékoztatóján.

Papp László (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a debreceni repülőtér forgalma a menetrendszerinti járatok elindítása óta, 2012-től folyamatosan nő. Tavaly már 380 ezer utas vette igénybe a reptér szolgáltatásait, 2019 pedig példátlan növekedést hozott a légikikötő életében. Hozzátette,

a debreceni az ország második legforgalmasabb reptere lett, a régióban pedig 2019-ben megszerezte az első helyet.

A polgármester szerint az elmúlt évek folyamatos utasforgalom-növekedése azt bizonyítja, hogy helyes döntés volt a 2010-es évek elején érdemi lépéseket tenni a menetrendszerinti járatok elindítására.

Emlékeztetett, az önkormányzat a repülőteret üzemeltető cégben idén visszaszerezte a többségi tulajdont, és 75 százalékban tulajdonosa lett a reptérnek. Papp László jelezte, jövőre jelentős fejlesztési program kezdődhet a reptéren.

December 23-án jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormánydöntés, amelynek értelmében a beruházásokhoz 3,1 milliárd forintot biztosít a kabinet. A kormány a fejlesztéseket 2 milliárd 350 millió forinttal támogatja, a forrás 25 százalékát pedig az önkormányzat biztosítja.

A repülőtéren tűzoltólaktanya épül, beszereznek két új tűzoltó járművet, átalakítják, bővítik a jelenlegi terminálépületet és az utasbiztonságot növelő eszközöket vásárolnak.

Jövőre elindítják egy új, 1,5-2 millió utas biztonságos kezelésére alkalmas terminál tervpályázatát és egy teljesen új kifutópálya tervezési eljárását is.

Kapcsolódó cikkek