Idén is díjazták a legjobbakat a tőzsdén

Idén is díjazták a legjobbakat a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) idén is megrendezte a tőkepiac legjobb teljesítményeit díjazó eseményét, a több mint két évtizedes múltra visszatekintő BÉT Legek díjátadó gálát.
Az idén is 22 kategóriában díjazták a tavalyi, rendkívüli gazdasági helyzetben is kimagasló teljesítményt nyújtó tőkepiaci szereplőket. Az elismerések odaítélésével a BÉT célja a tőkepiac további fejlődésének ösztönzése.

A közleményben kiemelték, hogy az OTP Bank a tavalyi, a társaság számára három díjat eredményező BÉT Legek után most is eredményesnek bizonyult, az év legnagyobb forgalmát elért részvénykibocsátójának járó, valamint a kibocsátói transzparenciáért járó díjat is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vehette át.

Példaként említették a növekedési kötvényprogramhoz kapcsolódó díjakat, amelyeket az ALTEO Nyrt. és a Raiffeisen Bank Zrt. nyert el.

A befektetői tudatosság terjesztéséért járó díjat idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a BÉT edukációs leányvállalata, a Budapesti Institute of Banking közösen nyerte el, a díjat György László, az ITM államtitkára és Fábián Gergely, a BIB vezérigazgatója vette át. Az év alaptőke-emelése kategóriában az AutoWallis Nyrt. végzett az élen, az év legnagyobb árfolyam-emelkedését elérő papír kibocsátója a prémium kategóriában a Masterplast Nyrt., a kibocsátói transzparencia mid-cap díj idei győztese a Graphisoft Park Nyrt., az év részvénykibocsátója a BÉT Xtend piacon pedig a Gloster Infokommunikációs Nyrt. lett – említették a közleményben.

A díjak odaítélése a korábbi évekhez hasonlóan a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló szakmai zsűri döntése alapján történt.

Az év online részvény-kereskedési platformjáért járó díj győztesét ismét nyilvános online szavazás alapján választották ki, a kategória idei nyertese a legtöbb érvényes szavazat alapján a KBC Securities MobilBroker/WebBroker online kereskedési rendszere lett. A díjátadót a járványhelyzet miatt a hagyományos gálaesemény helyett ezúttal online formában rendezték meg.

Kapcsolódó cikkek