Ez történt a BUX-szal a héten

Ez történt a BUX-szal a héten

Növekvő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 517,12 ponton zárt pénteken, 113,10 ponttal, 0,26 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A héten a részvénypiac forgalma 61,28 milliárd forint volt az előző heti 51,44 milliárd forint után. Az Equilor Befektetési Zrt. a médiának küldött összefoglalójában kiemelte, hogy a BUX indexnek a hét eleji nagyobb zuhanás után péntekre sikerült visszakapaszkodnia a 44 000 pontos szint közelébe.

A Magyar Telekom a héten frekvenciahasználati jogosultságot nyert. A vállalat közlése szerint 900 és 1800 Megahertzes (MHz) frekvenciasávok használati jogosultságát nyerték el 20 évre, amiért 44,28 milliárd forintot fizetnek.

“A jelenleg használt jogosultság 2022 áprilisában lejár, így lényegében hosszabbításról van szó. A jövőbeni sávdíjak jelenértékét, mintegy 39,5 milliárd forintot az idei év első negyedévében könyvelik le. A bejelentés nem okozott elmozdulást az árfolyamban”

– írja az Equilor.

A befektetési társaság összefoglalójában kitért arra, hogy a HSBC két hazai részvény célárfolyamát emelte meg, a Mol esetében 2200 forintról 2600 forintra, a Magyar Telekomnál pedig 420 forintról 480 forintra, mindkét részvénynél maradt a vételre ajánlás. A CIB Bank heti kiadványában a globális piacok romló hangulatáról ír. Rámutatnak arra, hogy a nemzetközi piacokon vegyes a kép, a hangulatot rontotta, hogy továbbra is lassú az átoltottság mértékének növekedési üteme, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED pedig lassabb gazdasági kilábalást prognosztizált a jövőre vonatkozóan. A héten számos nagyvállalat adott ki gyorsjelentést, melyek között akadt pozitív és negatív meglepetés egyaránt, ez elbizonytalanította a befektetőket.

“Ugyanakkor kedvező hírek is érkeztek a tengerentúlról, a GDP növekedési üteme megegyezett a piaci konszenzussal, míg a foglalkoztatással kapcsolatos adatok az elemzői várakozásokat is felülmúlták. A vegyes hírek miatt a vezető amerikai tőzsdék jelentősebb korrekciót mutattak”

– olvasható a CIB heti kiadványában.

A héten a Richter árfolyama 2,02 százalékkal erősödött, pénteken 8325 forinton zárt, heti forgalma 16,18  milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom a héten 1,5 százalékkal gyengült, pénteken 393,50 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta az 1,3 milliárd forintot. Az OTP-részvények ára 0,74 százalékkal csökkent a héten, pénteken a papír 13 500 forinton zárt, forgalma meghaladta a 30,46 milliárd forintot. A héten a Mol árfolyama 0,80 százalékkal mérséklődött, a papír a hét utolsó kereskedési napján 2220 forinton zárt, heti forgalma 10,62 milliárd forint volt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3692,35 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 82,29 ponttal, 2,18 százalékkal alacsonyabban.

Kapcsolódó cikkek