Jelentősen javított a magyar GDP-növekedési előrejelzésén az IMF

Jelentősen javított a magyar GDP-növekedési előrejelzésén az IMF

Egy százalékponttal javította idei és 0,6 százalékponttal jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett őszi World Economic Outlook (WEO) világgazdasági prognózisában.

A magyar gazdaság az IMF honlapján megjelent előrejelzése szerint az idén 4,6 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal növekedhet a 2018-as 4,9 százalék után. (A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szokásos szeptemberi felülvizsgálat során 5,1 százalékra módosította ezt a korábbi adatot.)

Az IMF előző, tavaszi kiadványában az idei évre 3,6 százalékos, 2020-ra pedig 2,7 százalékos magyar GDP-növekedést prognosztizált. Már az áprilisban publikált tavaszi prognózis is 0,3 százalékponttal emelte meg a tavaly novemberben az idei évre kiadott és 0,1 százalékponttal a 2020-ra kiadott növekedési becslést.

Az IMF növelte inflációs előrejelzését is Magyarországra vonatkozóan. Az éves átlagos infláció eszerint a tavalyi 2,8 százalék után az idén és jövőre egyaránt 3,4 százalék lehet. Tavaszi prognózisában az IMF az idei évre 3,2 százalékos, 2020-ra 3,1 százalékos inflációt jelzett. A munkanélküliségi rátára vonatkozó becslésén az IMF nem változtatott: a tavaly októberi és az idei áprilisi prognózissal megegyező módon 2019-ben 3,5 százalékra, 2020-ban pedig 3,4 százalékra csökkenhet a 2018-as 3,7 százalékról.

Kapcsolódó cikkek