fotó: pixabay.com

Kétszeresére nőtt a kiva belépési határa

Kétszeresére nőtt a kiva belépési határa

December elsejétől megduplázódik, ötszázmillióról egymilliárd forintra nő a kisvállalati adó (kiva) belépési határa. Erre hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) szombati közleményében.

Megjegyezték, hogy a vállalkozóknak decemberben érdemes dönteni arról, hogy az új évben melyik adózási mód szerint teljesítik közteherfizetési kötelezettségüket. Az év utolsó hónapjában még több közepes cégnek nyílik meg a kiva választási lehetősége.

“Az adónem mellett döntőknek az értékhatár gyors kinövésétől sem kell tartaniuk, mivel a jövő évtől a kiva alanyiság megszűnését eredményező értékhatár is nő, egymilliárdról hárommilliárd forintra”

– írták.

Arra is kitértek, hogy a kivával az áttérésre jogosult vállalkozások jövőre akár több százezer forintot is megspórolhatnak a közterheken, ezért érdemes kipróbálniuk a tárca kiva-kalkulátorát, amely segít a legoptimálisabb adózási forma kiválasztásában. A 2013-tól választható kiva nemcsak a cégeknek biztosít jelentős egyszerűsítést és több százezer forintos megtakarítást, hanem az állami büdzsé bevételét is növeli:

a PM számításai szerint ugyanis a tavalyi 22,5 milliárdos kiva bevétel idén a kétszeresére emelkedhet.

A legkisebbek választhatják a kisadózók tételes adóját (kata). Jelenleg ez Magyarországon a legnépszerűbb adófajta, idén november elején átlépte a háromszázezret a katások száma. Az államkassza bevételi adatai arra is rávilágítanak, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót.

“Tavaly 98 milliárd forintot fizetett be a 240 000 kisadózó. Idén a több mint 300 000 érintett már közel 125 milliárd forinttal növelheti a költségvetés bevételi oldalát”

– írták.

A közlemény szerint jövőre nemcsak a kivások bevételi határa nő, hanem a legkisebb vállalkozások áfamentessége is.

Négymillió forinttal emelkedik, és tizenkétmillió forint lesz.

Az általános forgalmi adóban (áfa) az alanyi mentesség egy évre választható, vagyis ha valaki 2019-ben szeretne élni ezzel a lehetőséggel, akkor legkésőbb december 31-ig ezt jeleznie kell az adóhivatalnak.

Kapcsolódó cikkek