“Az adóhivatal nyilvántartása szerint jelenleg 432 000 kisadózó vállalkozás működik idehaza. Döntő többségük egyéni vállalkozó, számuk 396 000, és emellett 36 000 cég adózik a kata előírásai szerint”
– ismertette az államtitkár.
Tavaly, az év második felében majdnem négyezer érintett váltott adózási formát és 15 ezer katás szüntette meg tevékenységét – tette hozzá, megjegyezve, hogy utóbbi adat nem számít kiugrónak, 2019-ben például több mint 38 000 katás szüntette meg tevékenységét. Az új belépők miatt november óta még nőtt is a katások száma.
“A hárommilliós szabállyal a kisadózók legnagyobb részének nem kell foglalkoznia, nagyjából 360 ezer katás pontosan úgy adózik idén, mint tette azt tavaly”
– fogalmazott az államtitkár.
Emlékeztetett, hogy az új szabállyal azt a nemkívánatos gyakorlatot kívánták visszaszorítani, miszerint egyes munkaadók katás vállalkozóként alkalmaztak olyan dolgozókat, akiket munkaviszonyban kellett volna foglalkoztatniuk. Hozzátette, hogy az adóhivatal az idén is folytatja a katások ellenőrzését, revízióra leginkább azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek korábban nagy ellenérték fejében alkalmaztak katás vállalkozásokat. Izer Norbert hangsúlyozta, hogy az adónem továbbra is rendkívül előnyös, és ezen túl is kedvező feltételeket garantál a gazdaság kisebb szereplőinek. Úgy vélte, az ilyen adóügyi megoldásokra most, a gazdaság újraindításakor különösen nagy szükség van.