Elmondta, Magyarországon mintegy 800 000 mikrovállalkozás működik, a hazai vállalkozások 94 százalékát teszik ki, 1,1 millió embernek adnak munkát, ezért a kormány támogat minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti a legkisebb, kiszámítható foglalkoztatást biztosító cégek fejlődését.
Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a Széchenyi Mikrohitel GO! terméket kifejezetten a mikrovállalkozásoknak dolgozták ki az ITM-mel közösen, a mikrohitelt széles beruházási célra lehet fordítani, a legfeljebb 9 alkalmazottal dolgozó vállalkozások maximum 50 millió forintot vehetnek fel akár 10 éves futamidőre, évi fix 0,5 százalékos kamattal az egész futamidőre az állami támogatásnak köszönhetően.
György László hangsúlyozta, az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program az elmúlt 20 évben bebizonyította, hogy hozzájárul a magyar vállalkozások stabil működéséhez, a járvány alatt is segítette a vállalkozásokat.
“A Kavosz-szal kidolgozták és tavaly májusban elindították a krízistermékeket, amelyekkel eddig több mint 33 ezer vállalkozást segítettek 943 milliárd forint értékben”
– tette hozzá az államtitkár.
György László rámutatott arra, hogy a sikeres védekezés után a gazdaság újraindítása került előtérbe, megváltoztak a vállalkozások igényei is, megújultak a Széchenyi Kártya Program hitelei is. Felidézte, hogy 2021. július 1-jétől a magyar vállalkozásokat segítő öt új hitelterméket indítottak útjára Széchenyi Kártya Program GO! néven, amelyet az elmúlt három hónapban 3400-nál több vállalkozás vett igénybe mintegy 91 milliárd forint értékben.
“A vállalkozói visszajelzések alapján az látszik, hogy a mikrovállalkozások a bankoktól nehezen kapnak beruházási hitelt, ezért kell biztosítani számukra az igényeikhez leginkább illeszkedő, gyorsan és könnyen felvehető, jól hasznosuló forrást, és ez a Széchenyi Mikrohitel GO!, amely csütörtöktől igényelhető”
– mondta György László.
Krisán László elmondta, a Széchenyi Mikrohitel GO! terméket nem a bankokon, hanem a programhoz csatlakozó pénzügyi vállalkozásokon keresztül fogják forgalmazni, a hitelhez 10 százalék önrész is kell, újdonság, hogy akár kezdő vállalkozás is igényelheti, valamint 2 év türelmi időt is lehet kérni.
A Kavosz vezérigazgatója részletezte, hogy a kormány a Széchenyi mikrohitelhez kamattámogatást, kezelési költségtámogatást, kezességi díjt ámogatást ad, és vállalta, hogy a piaci kamatkörnyezet változása esetén is marad a 0,5 százalék évi fixkamat a teljes futamidő alatt.
“A hitelt folyósító pénzügyi vállalkozás a futamidő elején egyszeri 1 százalékos szerződéskötési díjat kérhet. A Kavosz honlapjáról elérhető elektronikus felületen is lehet kezdeményezni a hitelkérelem benyújtását, de hitelt felvevő beazonosításához személyes megjelenésre is szükség lesz”
– mondta Krisán László.