Sas, fotó: Odd Rune Falch/Pexels.com

Pénteken kezdődik az Országos Sasszinkron

Pénteken kezdődik az Országos Sasszinkron

Január 17. és 20. között szervezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását.

A 22. alkalommal megvalósuló felmérést olyan speciális fajismerettel rendelkező szakemberek végzik, akik nagy távolságból és repülés közben is képesek elkülöníteni egymástól a gyakran igen hasonló megjelenésű ragadozó madarakat – olvasható az egyesület hétfőtott közleményében.

Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak.

A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományhoz a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is. A felmérések során a sasok mellett mind a 17, Magyarországon rendszeresen telelő nappali ragadozómadár-faj egyedeit számba veszik a szakemberek. Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett “szinkron” felmérését.

Ehhez az Európai Unió részéről támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így idén már 8. alkalommal a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzése az egész Kárpát-medencében megtörténik.

A tavalyi számlálás eredményei az MME honlapján érhetők el. A kerecsensólyom felmérésére és védelmére irányuló tevékenységek az Észak-Alföldön az Európai Unió és a Magyar Állam részéről is támogatott LIFE SakerRoads projekt keretében zajlanak 2023 és 2028 között. A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan februárban készül el.

Kapcsolódó cikkek