Új állásokért húzza a királyok hegedűse

Új állásokért húzza a királyok hegedűse

Mága ZoltánMunkahelyteremtésre ajánlja fel a 100 templomi koncert címet viselő jótékonysági hangversenysorozatának következő állomásán összegyűjtött adományokat Mága Zoltán hegedűművész, aki pénteken a Debreceni Református Nagytemplomban, március 20-án pedig a budapesti Dohány utcai Zsinagógában lép fel.

Az előadóművész az MTI-nek azt mondta, hogy a pénteki debreceni előadáson összegyűlt felajánlásokat, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével közösen, munkahelyteremtésre kívánja fordítani.

“Úgy tűnik, ma csak a zenével lehet mosolyt csalni az emberek arcára, de a boldog és örömteli pillanatok után sokan kénytelenek szembesülni a rideg valósággal: nehéz anyagi körülmények, bizonytalan jövő, munkanélküliség… Ezért szeretnénk jótékonysági akcióinkkal kiutat is mutatni ebből a sokak számára kilátástalannak tűnő helyzetből.”

A hegedűművész megjegyezte, hogy az összefogás jegyében 2009. augusztus 18-án a Szent István bazilikában útjára indult kezdeményezésének “ökomenikus jellegét” jól példázza az is, hogy több külföldi templomi koncert mellett, a Debreceni Református Nagytemplomban tartandó előadás után március 20-án a budapesti Dohány utcai Zsinagógában lép fel Kossuth-díjas előadóművész társaival. A rendezvény fővédnöke Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Erdő Péter bíboros, prímás, az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke lesz. Az ott összegyűjtött felajánlásokkal az Élet Menete Alapítványt kívánják segíteni.

Mága Zoltán a hegedűjével

“Ember és ember, vallás és felekezet, különbözőn társadalmi csoportok, szegény és gazdagok között kívánunk hidakat építeni” – fogalmazott a hegedűművész, aki augusztus 20-án, a Szent István téren, a bazilika előtt szeretné megtartani a sorozat 100. jubileumi koncertjét. Meggyőződése szerint sok ezer embernek nyújtottak reményt és segítséget az eddigi felajánlásokkal, egyszersmind bizonyára erősítették azt a nemzeti összefogást is, amelyet a tavalyi árvíz és vörösiszap-katasztrófa során lehetett tapasztalni.

Mága Zoltán szerdán vehette át az év hazai szórakoztató zenei albuma kategóriában A királyok hegedűse című lemezéért a Fonogram-díjat. A művész az azzal járó pénzt a Madarász utcai Gyermekkórháznak, illetve egy leukémiás gyermek gyógyítására ajánlotta fel. Nyilatkozatában örömét fejezte ki, hogy a Liszt-év keretében naponta négyszer játszhatott február végén Párizsban a 48. Nemzetközi Mezőgazdasági Szakkiállításon, ahol először állítottak fel egy 180 négyzetméter alapterületű, körbejárható magyar standot.

A francia agrárium és élelmiszeripar legjelentősebb éves találkozóján negyvenhét magyar termelő, illetve gyártó 327 terméke mellett a magyar zene és néptánc képviselte a nemzeti értékeket. A magyar stand megnyitójának díszvendége Sárközy Pál volt, a francia köztársasági elnök apja, aki, ahogy Mága Zoltán elmondta, fiával, Nicolas Sarkozy francia államfővel együtt meghívta egy családi hétvégére magánbirtokára.

A művész a hazai turizmus és a magyar gazdaság élénkítése és fejlesztése érdekében az idén Közel-Keleten tart több koncertet, így Dubaj és az Egyesült Arab Emírségek mellett Marokkóban lesznek fellépései olajsejkek és királyok előtt.

Kapcsolódó cikkek