A rendezvényen Szécsi Tibor, a BRFK balesetmegelőzési és közlekedési osztályának vezetője arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy ha autóval viszik a gyereküket iskolába, mutassanak jó példát azzal, hogy bekötik a biztonsági övet és gyermeküktől is követeljék meg ugyanezt. Időben induljanak el, figyelembe véve az ilyenkor megnövekvő forgalmat. Ha tömegközlekedéssel vagy gyalog megy iskolába egy kisebb gyerek, akkor eleinte kísérjék el, gyakorolják be az útvonalat és ismételjék át az alapvető közlekedési szabályokat.
A kézben tartott mobiltelefon használata járművezetés közben tilos, de a gyalogosok számára is veszélyes lehet, a valaki az úttestre lépéskor belefeledkezik a készülékbe, vagy a zenétől nem hallja a közeledő autókat – figyelmeztetett az alezredes, aki arra is kérte a szülőket, tanítsák meg a gyereküknek, hogy az úttesten mindig zebrán keljen át, előtte pedig nézzen körül (nézzen balra, jobbra és ismét balra).
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a polgárőrség idén is egész szeptemberben fokozott jelenléttel segíti a közlekedést a forgalmas iskolák, óvodák környékén. A tanítási idő kezdetén és végén elsősorban arra ügyelnek, hogy a gyerekek biztonságosan tudjanak átkelni az úttesten. A fő cél a balesetek megelőzése és a forgalom zavartalanságának biztosítása, de az egyenruhások minden közlekedési szabályszegés esetén intézkedni fognak. A BRFK-n közzétett statisztikai adatok szerint idén eddig 73 gyerek sérült meg Budapesten közlekedési balesetben, közülük a nyári szünetben 23-an.