illusztráció, fotó: Kovács Tamás/MTI

Újabb magyar érem született kajak-kenuban

Újabb magyar érem született kajak-kenuban

Adolf Balázs bronzérmet nyert a kenu egyesek 1000 méteres versenyében vasárnap a racicei kajak-kenu világkupán.

A hazai szövetség honlapjának tudósítása szerint a nagyon erős mezőnyben ott volt a szám tokiói olimpiai bajnoka, a brazil Isaquias Santos, a jelenlegi világbajnok német Conrad Scheibner és az Európa-bajnok cseh Martin Fuksa is. A tavalyi vb-n bronzérmes magyar versenyző megfontoltan kezdett, hétszázötven méterig a középmezőnyben haladt, de remek hajrával előrébb lépett és a harmadik helyre rúgta be hajóját, maga mögé utasítva az olimpiai bajnokot, a világbajnokot. Győzött Fuksa, másodikként pedig a román Catalin Chirila ért célba.

A szintén olimpiai K-2 500 méteres számban a Tótka Sándor, Nádas Bence páros remekül rajtolt, féltávnál vezetett, a táv második felében viszont nem sikerült tartani a tempót, a magyar egység végül nyolcadik lett.

Női K-1 1000 méteren Szendy Lilla ötszáz méter után még a negyedik helyen haladt, de később visszacsúszott, és kilencedikként zárt. A kenus mix párosok 500 méteres versenyében Balla Virág Fekete Ádámmal a negyedik, Takács Kincső Korisánszky Dáviddal a hetedik helyen végzett. A vk-t záró ötezer méteres döntők előtt a magyar küldöttség egy ezüst- és két bronzérmet szerzett.

Kapcsolódó cikkek