a kép archív

Férfi aranyérem, női bronzérem

Férfi aranyérem, női bronzérem

Az olimpiai bajnok magyar férfi váltó arany-, míg a női bronzérmes lett vasárnap a hollandiai Dordrechtben rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

A magyar csapat így érmek számában is minden idők legeredményesebb kontinensviadalán van túl, ugyanis négy arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel összesen kilenc dobogós helyezéssel zárt. Az eddigi rekordot a 2009-es, torinói kontinensviadal tartotta nyolc medállal.

A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Krueger Cole összeállítású férfi váltó a hazai közönség részéről hajtott holland négyest nagy csatában múlta felül,

amivel történelmi sikert aratott, ugyanis ezt megelőzően ebben a számban még nem született magyar aranyérem.

A Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Knoch Marta, Somogyi Barbara alkotta női négyes végig a harmadik helyen korcsolyázva szerezte meg a bronzérmet a hollandok és oroszok mögött.

Az 5000 méteres férfi váltódöntő nagyon hamar kétesélyesre redukálódott, mivel a franciák és az olaszok már a táv elején elestek. Az élen korcsolyázó magyarok nem diktáltak erős tempót, így a két leszakadt kvartett szinte már felért a magyar-holland párosra, csakhogy ekkor a hollandok élre álltak és elképesztő sebességet diktáltak, a francia-orosz duó pedig azonnal lemaradt – immár végleg.

Végig a hazai csapat vezetett a hajrában, a magyaroknak csak az utolsó váltásnál sikerült előzniük, amikor Liu Shaoang lökte be bátyját, Liu Shaolin Sándort.

A három arannyal és két ezüsttel a kontinensviadal legeredményesebb versenyzője az 1000 méter után nem engedte még egyszer kiénekelni a sajtot a szájából, és biztosan megtartotta a vezető helyet a célig. A csapat ötödik tagja, Varnyú Alex szintén aranyérmesnek vallhatja magát, mivel a pénteki negyed- és a szombati elődöntőben ő versenyzett Liu Shaoang helyett.

A 3000 méteres női váltónál izgulni sem kellett, ugyanis előbb az olaszok, majd nem sokkal később a franciák is elestek úgy, hogy senki sem bántotta őket. A magyarok az egész futamban harmadikként korcsolyáztak, azaz mindkét rivális mögöttük bukott. A táv felétől magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a hollandok, így előbb a magyar, majd a hajrában az orosz négyes is kissé leszakadt.

Eredmények:
férfi váltó,

Európa-bajnok: MAGYARORSZÁG (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Krueger Cole) 6:54.168 perc
2. Hollandia (Daan Breeuwsma, Jasper Brunsmann, Itzhak de Laat, Dennis Visser) 6:54.249
3. Oroszország (Gyenyisz Ajrapetjan, Szemjon Jelisztratov, Alekszandr Sulginov, Pavel Szitnyikov) 6:59.609

női váltó,

Európa-bajnok: Hollandia (Rianne de Vries, Suzanne Schulting, Yara van Kerkhof, Lara van Ruijven) 4:09.396 perc
2. Oroszország (Jekatyerina Jefremenkova, Jekatyerina Konsztantinova, Emina Malagics, Szofija Proszvirnova) 4:10.446
3. MAGYARORSZÁG (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Knoch Marta, Somogyi Barbara) 4:14.412

Kapcsolódó cikkek