forrás: pixabay.com

Nyéki Balázs: nagy kvalitású játékosok és jó emberek vannak a csapatunkban

Nyéki Balázs: nagy kvalitású játékosok és jó emberek vannak a csapatunkban

A vezetőedző a pénteken Máltán, a háromszoros címvédő olasz Pro Recco ellen 12-11-re megnyert finálé után az M4 Sport helyszíni stábjának azt mondta, amennyire lehetett, már leülepedett benne a döntő, de még napokig, hetekig ott lesz a fejében a diadal.

“Nagyon azért nem fogunk örülni, mert tökéletes szezont szeretnénk, ahhoz pedig majd le kell győznünk a Jug Dubrovnikot a szuperkupadöntőben”

– jegyezte meg félig komolyan, félig viccesen a szakember, aki első vezetőedzői szezonjában a BL-siker mellett veretlenül lett magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes.

A tréner kiemelte, a fináléban jó volt a stratégiájuk, amit a játékosok fantasztikusan megvalósítottak, pólósai pedig amellett, hogy nagy kvalitásúak, nagyon jó emberek is.

“Ha ez a kettő így találkozik, abból ilyesmi sülhet ki. Az egész szezon alatt azon voltam, hogy a csapatkohézió jó legyen, szeretetben tudjunk együtt dolgozni. Sok helyen voltam már korábban, de ilyen szeretetet még nem láttam sehol. Az egyik kulcs az volt, hogy egész évben kitartottak egymás mellett”

– mondta Nyéki, megjegyezve: e nélkül is lehet nyerni, de valószínűleg nehezebb.

A találkozóról, amelyen a Recco Zalánki Gergő brutalitásért kapott végleges kiállítása miatt az utolsó négy és fél percből négy percet emberhátrányban játszott, úgy vélekedett: a Novi Beograd elleni elődöntőt követően – amikor ugyanígy négy percet emberelőnyben játszhattak – készültek erre a helyzetre, de arra, hogy utána az ellenfél folyamatosan öt a négy ellen támadhat majd a kiállítások miatt, nem tudtak felkészülni.

“A végén igazi show-vá tették a mérkőzést a játékvezetők mindenkinek, fantasztikus hangulatú lett a befejezés, talán még jobb is, hogy így nyertünk, mintha négy-ötgólos különbséggel tettük volna”

– zárta Nyéki Balázs.

Kapcsolódó cikkek