A fővárosi együttes az elődöntőben a házigazda és címvédő Olympiakosszal találkozik, a két csapat egy évvel ezelőtt Budapesten is összemérte erejét a négy között, a görögök akkor 9-8-ra diadalmaskodtak, majd a fináléban a Dunaújvárost legyőzve hódították el a trófeát.
másik ágon a spanyol Sabadell és az olasz Padova találkozik egymással. Az elődöntőben az Olympiakosz és a Sabadell a favorit, hiszen a magyar, illetve az olasz csapat azért került a négyes döntőbe, mert az ukrajnai háború miatt a negyeddöntőben még sikeresen szereplő orosz Kinef Kirisit, illetve a Dinamo Uralocskát kizárták. Az UVSE az ötödik Final Fourjában érdekelt, nyernie még nem sikerült. Az Olympiakosz már a nyolcadik alkalommal szerepel a négyes döntőben, ötször volt döntős, kétszer győzött, és ha ezúttal is diadalmaskodna, akkor a sorozat történetében a hetedik duplázó együttessé lép elő.
A négyes döntő programja:
szombat:
UVSE Hunguest Hotels-Olympiakosz (görög) 16.00
Sabadell (spanyol)-Padova (olasz) 18.00
vasárnap:
bronzmérkőzés 14.00
döntő 16.00