A magyar szövetség közleményében kiemelte, a világjárvány miatt a résztvevők ezúttal is “buborékban” lesznek, ahova kizárólag alapos tesztelés után kerülhetnek be, illetve csak a kijelölt szálláson vagy az eseménynek otthont adó Ludovika Arénában tartózkodhatnak.
Hozzátették, a szervezőbizottság egyelőre még nem döntött arról, hogy lehetnek-e nézők a lelátón. Amennyiben nem, úgy az érdeklődők az interneten keresztül követhetik az eseményeket, az európai szövetség oldalán élő közvetítést láthatnak valamennyi küzdőtérről, s a folyamatosan frissített eredménylistákat is elérhetik. A kontinensbajnokság résztvevői már keddtől elfoglalják az Eb hivatalos szállását, és természetesen edzési lehetőséget is biztosítanak számukra. Jövő pénteken, szombaton és vasárnap 10 órától rendezik a selejtezőket, 16 órától pedig már érmekért csatáznak majd. A házigazda magyarokat 18 fős csapat képviseli. Az első U23-as Eb-t 2003-ban rendezték Jerevánban, 2017-ben pedig Győr volt a házigazda.