ló (illusztráció), fotó: pixabay.com

Megvan a Bakonyi Vágta győztese

Megvan a Bakonyi Vágta győztese

A csetényi Vörös József nyerte a hatodik Bakonyi Vágtát, a Nemzeti Vágta Zirc-Tündérmajorban rendezett előfutamát pénteken. Erről tájékoztatták a verseny rendezői a médiát.

Ozsváth Kálmán közölte, nyolc település lovasa közül az állatorvos hatnak engedélyezte az indulást, ők 3-3 lovasból álló előfutamokon mérték össze tudásukat, ahonnan az első két helyezett jutott a döntőbe.

A Bakonyi Vágta döntőjét a csetényi Vörös József nyerte, mögötte sorrendben a soltvadkerti Somogyi József, a decsi Schvarzenbart Bálint és a zirci Fekete Roland végzett. Mind a négyen továbbjutottak a Nemzeti Vágtára.

A Bakonyi Vágtát a koronavírus-járvány miatt meghívásos formában, nézők nélkül rendezték meg. A Nemzeti Vágta idei előfutamait országszerte nyolc településen tartják, a nyolc elővágta után alakul ki a mezőny, minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben október 10-én és 11-én a Hősök terén.

Az orosházi előfutamot csütörtökön tartották, a pénteki Bakonyi Vágtát követően augusztus 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek még előfutamot az augusztus 23-ra áthelyezett gyenesdiási verseny mellett.

A négy határon túli – vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi – elővágta rendezői három-három települést küldhetnek októberben a Hősök terére.

Kapcsolódó cikkek