„Meg kell négyszerezni az aktívan sportolók arányát”

„Meg kell négyszerezni az aktívan sportolók arányát”

Orbán ViktorOrbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a BMTE (Budafoki Munkás Testedző Egyesület) megalakulásának századik évfordulóján tartott ünnepi közgyűlésen 2012. szeptember 28-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTIOrbán Viktor szerint a kormány célja, hogy öt éven belül a mai 9 százalékról 20 százalékra, tíz éven belül pedig 30-35 százalékra emelje az aktívan, hetente legalább kétszer fél órát sportoló magyar lakosok számát.

A miniszterelnök erről a Budafoki Munkás Testedző Egyesület (BMTE) megalakulásának századik évfordulója alkalmából tartott rendezvényen beszélt, hangsúlyozva, a kormány még az ősszel kidolgozza a nem látvány-csapatsportágak új támogatási rendszerét.

A kormányfő hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a fiatalok és az egész magyar társadalom többet mozogjon, rendszeresebben sportoljon. Mint mondta, ezen cél elérésének kiemelten fontos lépése volt a mindennapos testnevelés bevezetése az iskolákban idén szeptembertől. A gyerekek testmozgására óriási szükség van, mivel a felmérések szerint hazánk az EU négy legkevesebbet sportoló nemzete között van, a fiataloknak pedig mindössze 38 százaléka végez rendszeres testmozgást – fejtette ki Orbán Viktor, aki szerint ezen mindenféleképpen változtatni kell, amiben szerinte a BMTE-hez hasonló sportegyesületek lehetnek a legfőbb szövetségesei a kormánynak.

A miniszterelnök szót ejtett arról is, hogy miközben egész Európában súlyos gazdasági válság van, addig “Magyarországon arról szólnak a hírek, hogy olimpikonjainkat tisztességesen elismerjük, bevezetjük a mindennapos testnevelést, létesítményeket építünk és sportot támogató új adórendszert vezetünk be”. Orbán Viktor külön kitért az új társasági adókedvezményre, amelyet az úgynevezett látvány-csapatsportágakban lehet igénybe venni. Tájékoztatása szerint a legnépszerűbb amatőr és utánpótláscsapatok eddig több mint 33 milliárd forintot használtak fel 1550 sportfejlesztési program keretében, az ország 3150 településéből pedig 744 helyen éltek ezzel a lehetőséggel. A kormányfő kijelentette, még idén ősszel kidolgozzák azt az új támogatási rendszert, amelyet az öt látványsportágon kívüli egyesületek is igényelhetnek.

Orbán Viktor beszédében hosszasan méltatta a budafoki sportegyesületet, mint mondta, a kisebbek iránt érzett tisztelet hozta a rendezvényre, hiszen szerinte a kisebb egyesületek tartják vállukon az egész magyar sportot. “Kicsik nélkül, szertárosok nélkül, intézők nélkül, takarítók nélkül, vagy a szerelést mosó asszonyok nélkül nincsenek magyar olimpiai bajnokok” – fogalmazott. Elmondta, a BMTE sporttelepén száz év és a magyar sport aranykora tekint ránk vissza, itt játszott ugyanis például Zakariás József, az aranycsapat tagja, Mezey György korábbi labdarúgó szövetségi kapitány és itt kezdte pályafutását az 1955-ben európa-bajnok Simon János kosárlabdázó is.

A miniszterelnök beszéde elején külön köszöntette az ünnepségen szintén megjelent Risztov Éva olimpiai bajnok hosszútávúszót, akiről azt mondta, Londonban olyat győzelmet aratott, amilyet “soha életünkben nem láttunk még”.

Kapcsolódó cikkek