A selejtezőkkel kezdődött ob-n az egyéni versenyek mezőnyei a legjobb 32-ig jutottak el pénteken a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban és a BHSE termében. A bajnokság nyitónapja egy komoly meglepetést hozott: férfi párbajtőrben a 64 között búcsúzott a novemberi, berni világkupát megnyerő Andrásfi Tibor. Szombaton aztán több címvédő nem jutott el a fináléig: női kardban Katona Renáta az elődöntőben, férfi tőrben Szemes Gergő a negyeddöntőben, női párbajtőrben Muhari Eszter, férfi párbajtőrben pedig Koch Máté a 32 között esett ki. Férfi kardban az egyéniben nyolcszoros bajnok, háromszoros olimpiai aranyérmes, idén vb-győztes Szilágyi Áron saroksérülése miatt nem indult.
Női tőrben a tokiói olimpia óta először lépett pástra versenyen a szülés után visszatért Kreiss Fanni.
A Törekvés vívója a negyeddöntőig jutott, ahol egy tussal kapott ki klubtársától, Kollár Annától. A 46 éves, hétszeres olimpikon – ezzel ebben a tekintetben magyar rekorder -, Mohamed Aida is a legjobb nyolcig jutott.
A döntőben Kondricz magabiztosan verte Pöltz Annát, és sorozatban harmadszor bizonyult a legjobbnak.
Férfi párbajtőrben Siklósi Gergely, a fegyvernem 2019-es világbajnoka és olimpiai ezüstérmese, a legutóbbi, vancouveri világkupa győztese nem lehetett ott az egyéni selejtezőben, mert előtte belázasodott.
A fináléba Bányai Zsombor és Keszthelyi Zsombor jutott be, előbbi nyolctusos győzelmet aratott, ezzel második egyéni bajnoki diadalát aratta.
Férfi kardban az idén vb-ezüstérmes, Európa-bajnok csapat tagjai közül Gémesi Csanád és Decsi Tamás a negyeddöntőben került össze és előbbi fordulatos mérkőzésen két találattal bizonyult jobbnak. Ezután a döntőbe is bejutott, ahol egy másik válogatottbeli társával, a 2017-ben egyéniben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári Andrással csapott össze. Az asszó első fele kiegyenlített volt, 7-7 után Szatmári 11-7-re ellépett, Gémesi viszont színes vívással, szép védésekkel és támadásokkal sorozatban hét találatot adott.
Ellenfele egy akciót még sikeresen fejezett be, de a következő tust Gémesi adta, aki ezzel először lett egyéni bajnok, és egyben a gödöllőieknek is az első címét szerezte meg ebben a szakágban.
Női kardban nem indult a vb-bronzérmes, olimpiai negyedik Márton Anna, aki korábbi térdsérülése miatt egy újabb műtéten esett át október végén.
A döntőbe az idén világbajnok csapat két tagja, Szűcs Luca és Battai Sugár Katinka jutott be, utóbbi nyolc tus különbséggel harcolta ki az aranyat, pályafutása során először.
Női párbajtőrben másodszor győzött Kun Anna, aki a döntőben a junior korú Kálmán Gyöngyvér ellen nyert. Férfi tőrben izgalmas finálét láthatott a közönség, a Törekvés két vívója csapott össze, eleinte Dósa Dánielnél volt az előny, majd Tóth Gergely már 12-8-ra vezetett, végül Dósa 15-14-re fordított, és az ötödik egyéni bajnoki címét gyűjtötte be. Ezúttal is az egyéni döntők – köztük két kerekesszékes finálé – előtt, illetve között, a Magyar Vívás Napja keretében emlékeztek meg a sportág elmúlt egy évben elhunyt kiemelkedő alakjairól, köszöntötték a kerek évfordulós születésnapos kiválóságokat, a sportág nagy egyéniségeit, valamint az év legeredményesebb ép és kerekeszszékes vívóit, az őket felkészítő edzőket, továbbá a legjobbnak választott versenybírókat. Ugyancsak megtapsolhatta a közönség a sportági hírességek csarnokába idén beválasztott Pézsa Tibort és a férfi kard világkupa összetett győztesét, Szilágyi Áront.
Ob, egyéni eredmények:
férfi kard (84 induló):
elődöntő:
Gémesi Csanád (MATE-GEAC)-Horváth Gergő (BHSE) 15-7
Szatmári András (MTK Budapest)-Iliász Nikolász (DSI Debrecen) 15-11
döntő:
Gémesi-Szatmári 15-12
A végeredmény: 1. Gémesi Csanád, 2. Szatmári András, 3. Horváth Gergő és Iliász Nikolász
női kard (47):
elődöntő:
Szűcs Luca (BVSC)-Katona Renáta (Vasas) 15-10
Battai Sugár Katina (Debreceni EAC)-Keszei Kira (BHSE) 15-3
döntő:
Battai-Szűcs 15-7
A végeredmény:
1. Battai Sugár Katinka,
2. Szűcs Luca,
3. Katona Renáta és Keszei Kira
férfi párbajtőr (178):
elődöntő:
Keszthelyi Zsombor (BHSE)-Rédli András (BHSE) 15-12
Bányai Zsombor (Vasas)-Nagy Dávid (Vasas) 12-9
döntő:
Bányai-Keszthelyi 15-7
A végeredmény:
1. Bányai Zsombor,
2. Keszthelyi Zsombor,
3. Rédli András és Nagy Dávid
női párbajtőr (119):
elődöntő:
Kun Anna (OMS-Tata)-Tóth Jázmin (BHSE) 15-4
Kálmán Gyöngyvér (BHSE)-Gnám Tamara (TSC) 15-12
döntő:
Kun-Kálmán 15-6
A végeredmény:
1. Kun Anna,
2. Kálmán Gyöngyvér,
3. Tóth Jázmin és Gnám Tamara
férfi tőr (80):
elődöntő:
Dósa Dániel (Törekvés SE)-Bagdány Albert (Ludovika SE) – Bagdány sérülés miatt visszalépett
Tóth Gergely (Törekvés SE)-Frűhauf Benjámin (Törekvés SE) 15-12
döntő:
Dósa-Tóth 15-14
A végeredmény:
1. Dósa Dániel,
2. Tóth Gergely,
3. Bagdány Albert és Frűhauf Benjámin
női tőr (50):
elődöntő:
Kondricz Kata (BHSE)-Kollár Anna (Törekvés SE) 15-9
Pöltz Anna (Ludovika SE)-Lupkovics Dóra (BHSE) 15-11
döntő:
Kondricz-Pöltz 15-5
A végeredmény:
1. Kondricz Kata,
2. Pöltz Anna,
3. Kollár Anna és Lupkovics Dóra
A bajnokság vasárnap a csapatversenyekkel ér véget a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.