forrás: Pixabay.com

Két magyarnak is sikerült ezt elérnie

Két magyarnak is sikerült ezt elérnie

A 81 kilogrammos Ungvári Attila és a 63 kilós Özbas Szofi is megnyerte első mérkőzését vasárnap a taskenti olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A Győri AC-t erősítő Ungvári a 64 között a moldovai Mihail Latisevvel akaszkodott össze. A háromszoros Eb-bronzérmes, 33 esztendős magyar dzsúdós végig kézben tartotta a mérkőzést 15 évvel fiatalabb riválisa ellen, és egy előrevetődős dobásra kapott vazaarival nyert. A folytatásban az orosz születésű, de brunei színekben versenyző Aszkerbij Gerbekov következett, aki vazaarival vezetett ellene, ám Ungvári egy belső horogdobással előbb egyenlített, majd egy válldobásra kapott újabb vazaarival nyert. A 16 között a vb-harmadik és Európa-bajnok török Vedat Albayrak lesz a Karvaly becenevű magyar ellenfele.

A BHSE-ben dzsúdózó Özbas – aki harmadik lett az idei Európa-bajnokságon – a 32 között kezdett, ahol pályafutása során először csapott össze a dél-koreai Li Dzsu Jeonnal.

A 26 évesen még csak egy világkupa-ezüstnél tartó ellenfél kevés ellenállást tanúsított, meg sem próbált kiszabadulni abból a leszorításból, melyet a 20 esztendős magyar indított két és fél perc elteltével. Az ippongyőzelemmel továbbjutott Özbasra a nyolcaddöntőben a lengyel Angelika Szymanska vár, aki második lett júliusban a budapesti Grand Slamen.

Kapcsolódó cikkek