fotó: pixabay.com

Kállai Gábor: Rapport Richárd a szabályokon kívül esik

Kállai Gábor: Rapport Richárd a szabályokon kívül esik

A nemzetközi nagymester szerint "elbűvölő" Rapport Richárd eddigi teljesítménye a stavangeri sakk szupertornán, ahol megdöntötte a 2763-as magyar értékszám-rekordot. A 2002-es sakkolimpián ezüstérmes férfi csapat szövetségi kapitánya hozzátette, reméli, hogy a 25 éves játékos hamarosan visszatér a válogatottba.

“Az Élő-pontszám változása jól mutatja egy sakkozó fejlődését vagy éppen hanyatlását. Hetvenöt pont körüli elmozdulás nagyjából tíz százalékos teljesítményváltozást jelent. Ricsi az egyetlen, akinél az Élő-pontszám változása nagyon hullámzó, rövid perióduson belül tud veszíteni 70 pontot, amit aztán gyorsan visszanyer, és szerencsére a felfelé mutató amplitudó mindig nagyobb. Ennek a magyarázata lehet, hogy ő mindig nyerésre játszik”

– nyilatkozott Kállai Gábor.

Kiemelte, míg a magyar sakkozókra jellemző a színmánia, azaz világossal sokkal ponterősebbek, addig ez Rapportnál nincs így.

“Azzal, hogy bekerült a Grand Chess Tourba, a világ legjobbjaival tud megküzdeni. A stavangeri szupertornán nagy oroszlánokkal játszik, de úgy tűnik, ő még náluk is nagyobb oroszlán és megeszi őket”

– fogalmazott Kállai Gábor. Hangsúlyozta, Rapport nyilatkozatai alapján sokszor még maga sem tudja, mit fog játszani, amikor leül az asztalhoz, így ellenfelei számára teljesen kiszámíthatatlan.

“Ricsi a szabályokon kívül esik, és ez leginkább a világbajnokokra jellemző”

– jelentette ki.

Rapport a klasszikus partikat tekintve a keddi sikere révén már 5,5 pontnál tart, ezzel megdöntötte az eddigi 2763-as magyar értékszám-rekordot, amelyet Lékó Péterrel közösen tartott ez év februárja óta. A stavangeri tornán 15,5 ponttal vezet, és szerdán, a nyolcadik körben a norvégok világbajnoki címvédője, Magnus Carlsen ellen ül asztalhoz.

Kapcsolódó cikkek