Hosszú Katinka, fotó: Facebook

Hosszú Katinka: megtanultam, hogy a jelent is nagyon értékelni kell

Hosszú Katinka: megtanultam, hogy a jelent is nagyon értékelni kell

A háromszoros olimpiai bajnok úszó úgy fogalmazott, még sok munkára van szüksége, hogy visszanyerje februári formáját.

“Idén megtanultam, hogy a jelent is nagyon értékelni kell”

– utalt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre az M4 Sportnak adott interjúban Hosszú Katinka.

A 31 éves sportoló március óta csak Budapesten, a Nemzetközi Úszóliga (ISL) fordulóin versenyzett október 16-tól november 22-ig, a decemberi országos bajnokságon nem vett részt.

“Az ISL-nek köszönhetően hat hétig nagyon sokat versenyeztem, és láttam, min kell dolgoznom, és milyen fajta munka kell még nekem. Könnyen és egyszerűen összefoglalva: sok munka kell még, hogy ott legyek, ahol februárban voltam”

– nyilatkozta.

Hozzátette, a márciusi országos bajnokságon biztosan indul, a jövő nyárra halasztott tokiói olimpián pedig a 200 és a 400 méteres vegyesúszás lesz a fő száma.

“A két vegyes biztosan ott lesz a palettán, és majd meglátom, hogyan sikerül a felkészülés, milyen időket tudok úszni, és hogyan alakul a mezőny”

– mondta Hosszú, aki karácsony után kezdi a felkészülést a következő idényre.

Kapcsolódó cikkek