Hanga Ádám (archív)

Hanga Ádám: kis esélyt látok a szezon befejezésére

Hanga Ádám: kis esélyt látok a szezon befejezésére

Nem tudjuk, hogy folytatódik-e a szezon, és ha igen, milyen formában. Ez a nemtudomság a legidegesítőbb a számunkra. Így nyilatkozott kedden az M1 aktuális csatornának a magyar légiós.

“Mi is annyit tudunk, amennyit az interneten lehet olvasni a koronavírus-járvány miatt a spanyol bajnokság tervezett befejezéséről zárt kapuk mögött a Kanári-szigeteken, de ezt nem tudom megerősíteni. Annyi biztos, hogy április 20-án lesz a vezetőség következő értekezlete, ahol elvileg végső döntést hoznak azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a szezonnal”

– tette hozzá.

Az Euroligáról úgy vélekedett, hogy összetettebb a probléma, mert nehéz lesz olyan országot találni, amely jelenleg képes megrendezni egy két-háromhetes bajnokságot nyolc vagy 16 csapatnak.

“A cél ezzel együtt mindkét sorozatban az, hogy befejezzük a szezont, habár személy szerint nagyon kis esélyt látok erre. Az itthoni edzéseket sem feltétlenül azért csinálom, hogy jobb formában térjek vissza, hanem leginkább saját magamért, és hogy jobban érezzem magam”

– fejtette ki.

Ami a mindennapokat illeti, a válogatott játékos elmondta, több mint egy hónapja teljes karanténban vannak, s ő szerencsésnek mondhatja magát, mivel van egy kis konditerme, ahol mindenféle gyakorlatokat tud végezni.

“A csapat kiadott egy csomó edzéstervet, próbálunk tartani itthon egy napi rutint, én reggeli után két-két és fél órát edzek, utána a családdal vagyok. A gyerekeknek távoktatás van, egyébként pedig próbáljuk ajándékként felfogni ezt a helyzetet, mert még sosem töltöttem ennyi időt a gyerekeimmel egyhuzamban”

– jelentette ki Hanga Ádám, hozzátéve, emlékezetes 31. születésnapja volt vasárnap, mivel online-konferencián köszöntötték fel a barátok, és úgy koccintottak.

Kapcsolódó cikkek