Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megválasztott új elnöke beszédet mond a MOB közgyûlésén a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2022. január 29-én, fotó: Illyés Tibor/MTI

Gyulay Zsolt: a legfontosabb, hogy a versenyekre figyeljünk

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint az elmúlt napokban a pekingi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya viadalán történtek után az a legfontosabb, hogy a magyar indulók az előttük álló versenyekre összpontosítsanak, ugyanakkor a MOB és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) minden létező fórumon jelzi, hogy a bíráskodás szerintük nem volt fair.

A MOB elnöke arról beszélt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) felé is jelzik észrevételüket, hogy a bíráskodás nem volt sportszerű a short track versenyen, amit már többen is szóvá tették.

“A sportolók és edzők számára most az a legfontosabb, hogy a következő versenyekre figyeljenek”

– hangsúlyozta Gyulay Zsolt.

A MOB és a MOKSZ vezetői kedden hivatalosan kezdeményezték, hogy vizsgálják felül az olimpia rövidpályás gyorskorcsolya férfi 1000 méteres versenyszámának bíráskodását, és kérték a NOB-ot, hogy kezdeményezzen etikai vizsgálatot a versenyszámban eljáró főbíróval szemben. A MOB és a MOKSZ azt írta, az olimpiai alapelvek és a szabályok érvényesülése érdekében tették meg ezeket a lépéseket.

Hétfőn a pekingi olimpia férfi 1000 méteres versenyszámának döntőjében Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang volt érdekelt magyar részről, rajtuk kívül három kínai korcsolyázó jutott a fináléba.

A futamban Liu Shaolin és kínai ellenfele kölcsönösen lökdöste egymást miközben az éllovas pozícióért harcoltak, a célba éréskor pedig a kínai rivális két kézzel próbálta visszahúzni a magyar versenyzőt. Liu Shaolin végül elsőként haladt át a célvonalon, ám utólag a versenybírók két szabálytalanság miatt sárga lappal nemcsak megbüntették, de az egész mezőny végére is sorolták.

A célba negyedikként beérő Liu Shaoang így bronzérmes lett. Liu Shaolin kizárásával azonban a magyar csapat nem értett egyet, megóvta a végeredményt, de ezt elutasították.

Kedden a dél-koreaiak ugyancsak hivatalos panaszt nyújtottak be a NOB-hoz és a ISU-hoz a pekingi bíráskodás miatt.

Kapcsolódó cikkek