BMX-es (illusztráció), fotó: Jan Kopřiva: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/ugras-sport-mozgas-bicikli-3281020/

Új korosztályokat sikerült megszólítani Gyulay Zsolt szerint

Új korosztályokat sikerült megszólítani Gyulay Zsolt szerint

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Nemzetközi Olimpia Napon arról beszélt, hogy a városi sportágak olimpiai kvalifikációs selejtezőjének budapesti állomása olyan korosztályokat is megszólított, amelyek eddig nem figyeltek az olimpiára.

A BMX freestyle park versenyszámát, a falmászást, a gördeszkát és a breaktáncot felvonultató sporteseményen 18 olimpiai érmes, köztük hét olimpiai bajnok is részt vett, akik Budapesten mérethették meg magukat utoljára a párizsi játékok előtt.

“Amikor felmerült az ötlet, hogy a zárónap éppen a Nemzetközi Olimpia Napra essen, a Magyar Olimpiai Bizottság is óriási lehetőséget látott ebben, hiszen hagyományosan június 23-án ünnepeljük az olimpiai napot. Gyakorlatilag innen mehetnek Párizsba a versenyzők, és az is hatalmas lehetőség, hogy az új sportágak magyar képviselői is találkoztak a világelittel”

– mondta a Ludovika Campuson a MOB-elnök, és azt is megjegyezte, az egyik legfontosabb hozadéka a négynapos eseménynek, hogy az a fiatal korosztály, amely most kilátogatott, találkozott az olimpiai ötkarikával, valamint olyan korosztályokat is elértek, amelyek hagyományosan nem figyelnek az olimpiára, vagy nem is nézik a nyári játékokat.

“Nyilván a hagyományos sportokat űző embereknek ez furcsa, de ha csak a falmászást nézzük, amely gyakorlatilag négy év alatt felkerült az olimpia programjára, akkor ezek a sportágak hamar megtalálják önmagukat”

– mondta Gyulay Zsolt, aki kiemelte, a MOB a korábbi évekhez hasonlóan mindent megtett azért, hogy népszerűsítse a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 130., illetve az egy évvel fiatalabb hazai szervezet évfordulóját.

“Az egyik legfontosabb küldetése az olimpiai bizottságoknak a hagyományok ápolása, és ebben úgy gondolom, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság élen jár”

– fűzte hozzá Gyulay Zsolt.

A városi sportágak selejtezőjének második, egyben utolsó állomásán négy magyar szerepelt, de nem sikerült kvótát szerezniük a párizsi olimpiára.

Kapcsolódó cikkek