Fucsovics Márton, forrás: Austarlian Open

Fucsovics Márton: dehogy vagyok vasból

Fucsovics Márton: dehogy vagyok vasból

Az elmúlt 12 napban nyolc mérkőzést nyert Fucsovics Márton főként a sorozatterhelésről és a nagy menetelés hátteréről beszélt az 1,1 millió dollár, azaz 333 millió forint összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztorna negyeddöntője előtt.

A világranglista 46. helyezettje vasárnap még döntőt vívott Rotterdamban, ennek ellenére kedden a dohai nyitókörben a szerb Dusan Lajovicot, majd szerdán, a nyolcaddöntőben a dél-afrikai Lloyd Harrist is legyőzte. A csütörtöki negyeddöntőben pedig a címvédő Andrej Rubljov vár rá, akitől négy napja kikapott a hollandiai fináléban.

“Az az igazság, hogy nem számoltam a meccseket”

– nyilatkozta.

“Tegnap nem ébredtem túl jó formában, még az is átfutott az agyamon, hogy kérek egy beutalót a helyi kórház rehab-részlegére. De ahogy közeledett a meccs, úgy lettem jobban és jobban. Már lassan engem is meglep, hogy így bírom a tempót, köszönet érte Balázsnak, az erőnléti edzőmnek”

– mondta a 29 éves játékos, majd rátért a szetthátrányból megfordított nyolcaddöntőre.

“Harris baromi jó formában játszott, le a kalappal előtte. Minden tudásomra szükség volt, hogy legyűrjem. Szerintem a semleges szurkolók számára igazi teniszcsemege volt a meccs, bentről én így éreztem. Ami azt a láb közül ütött nyerőt illeti, igazából minden játékos tudja ezt a touron, de valljuk be, ezt inkább csak kényszerből szokták ütni. Én is +belehaltam volna a szépségbe+, ha nem pattan meg a labda a hálón, szóval szerencsém volt.”

– fogalmazott Fucsovics.

Azt a dicséretet, hogy fantasztikus menetelése láttán sokan – köztük a dohai műsorközlő is – vasembernek nevezik, a nyíregyházi teniszező szerényen elhárította.

“Dehogy vagyok vasból! Talán csak visszaköszön a sok munka, amit elvégeztem az edzőimmel. Ma Rubljov ellen folytatom, aki nemrég megvert, de igazából semmi extra érzésem nincs ezzel kapcsolatban. Ha nem játszanánk egymás ellen, akkor lehet, hogy együtt edzenénk. Most őszintén, nem mindegy?”

– vetette fel Fucsovics Márton, aki 14 óra körül csap össze a világranglistán nyolcadik orosszal.

Kapcsolódó cikkek