Fucsovics Márton, forrás: Austarlian Open

Fucsovics Márton: a Roland Garrosra még összeszedem magam

Fucsovics Márton: a Roland Garrosra még összeszedem magam

A nem túl eredményes salakszezon sikeres lezárásában bízik a francia nyílt bajnokság vasárnap kezdődő főtáblás küzdelmei előtt Fucsovics Márton, a tenisz-világranglista 44. helyezettje.

A legjobb magyar játékos keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, kisebb hullámvölgybe került a salakos idény kezdete óta.

“Tény, hogy nem ez a kedvenc borításom, és ez az időszak nem sikerült jól. A Roland Garrosra, ahová holnap indulok, viszont összeszedem magam, és megpróbálom felidézni a tavalyi emlékeimet, amikor Párizsban nyolcaddöntőt vívtam”

– mesélte a 29 éves teniszező.

Fucsovics Márton az első fél évről elmondta, az 55. helyről indult, közben volt 39. is az ATP-rangsorban, és 700 pontot gyűjtött január óta.

“Ez az eddigi legjobb évkezdetem, de őszintén szólva számítottam rá, hogy így alakul, mert rengeteg munkát tettem bele. Most az a célom, hogy az eddigi csúcsomat megdöntve a top 30-ba kerüljek”

– jelentette ki, majd közölte, ezt nem elsősorban a füves pályás szezonban tervezi – mivel 2010-es junior wimbledoni bajnoki címe óta nem sok eredményt ért el ezen a borításon -, hanem utána, a kemény pályás versenyeken.

Az MTK játékosa elárulta, sokat jelent neki, ha olyan “csúcskategóriás” ellenfelek, mint Dominic Thiem vagy olyan legendák, mint Mats Wilander elismerően beszélnek róla, mert ezek a vélemények különösen jót tesznek az önbizalmának.

A távolabbi terveket illetően Fucsovics Márton elmondta, még nem gondol az olimpiára, de mindenképpen szeretne pályára lépni Tokióban.

“Az olimpia mindig különleges verseny, én pedig azt tűztem ki magam elé, hogy egyszer át akarom élni azt a légkört. Még sosem jártam olimpián, és Tokiót nem szeretném kihagyni”

– fejtette ki, majd rátért a novemberi Davis Kupa-döntőre.

“Imádok a hazámért játszani, és remélem, sok magyar eljön majd szurkolni Torinóba. A horvátok és az ausztrálok mellett nem mi leszünk az esélyesek a csoportban, de attól még jó meccseket várok”

– fűzte hozzá.

Kapcsolódó cikkek