Azt már előre lehetett tudni, hogy a három elsőkörös továbbjutó közül legfeljebb kettő maradhat versenyben, mert Siklói és Nagy Dávid egymással került szembe. Taktikus asszójukban a 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi szerzett kéttusos előnyt, majd ezt “menedzselte” a párharc nagy részében. Nagy – aki a nagy monitoron többször visszanézte a legutóbbi akciót – rendre fölzárkózott egy tusra, de a második pihenő után megint két találat lett a különbség.
Az idő lejártakor mégis egyenlő volt az állás. A ráadásban aztán előbb együttes találat született, majd Nagy szúrt vissza, amikor már túljutott Siklósin, ezt azonban nem adták meg. A következő támadásnál pedig Siklósi kizárta Nagy pengéjét és eltalálta ellenfelét.
Néhány perccel később a tavalyi olimpián egyéniben negyedik Andrásfi a kellemetlen stílusú, előre-hátra mozgó, hajló, guggoló-ugráló Matteo Galassival mérkőzött. Sokáig jól kezelte ellenfele harcmodorát, 9-6-ra vezetett, az olasz azonban fordított. Az utolsó három perc 12-12-ről indult és Galassi tudott tusokat adni. 12-14-nél Andrásfi is pontosan szúrt, a következő akció viszont együttes találatot hozott, ami az olasz sikerét jelentette.
Eredmények:
férfi párbajtőr, egyéni:
a 64 között:
Siklósi Gergely-Matyas Pavlik (cseh) 13-12
Nagy Dávid-Yuval Shalom Freilich (izraeli) 8-7
Andrásfi Tibor-Rahim Rasaida (bolgár) 14-13
Conrad Seibaek Kongstad (dán)-Koch Máté 15-10
a 32 között:
Siklósi-Nagy 9-8
Matteo Galassi (olasz)-Andrásfi 15-14












