illusztráció

Berta és Peterdi a negyeddöntőig jutott

Berta és Peterdi a negyeddöntőig jutott

A magyarok közül Berta Dániel és Peterdi András szerepelt a legjobban a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix-n: mindketten negyeddöntőbe jutottak, előbbi hetedik, utóbbi nyolcadik lett.

Berta előbb japán, majd olasz vívó ellen volt sikeres, utóbbi győzelem azért különösen értékes, mert Andrea Santarelli tavaly harmadikként zárt a budapesti világbajnokságon. A negyeddöntőért legyőzte az ukrán Volodimir Sztankevicset is, és szintén közel állt a bravúrhoz a következő fordulóban: egy tussal kapott ki a csapatban olimpiai, világ- és Európa-bajnok, egyéniben háromszoros Eb-győztes francia Yannick Boreltől.

A tavaly bronzérmes Andrásfi Tibor legyőzése után Peterdi a világranglista orosz éllovasát, Szergej Bidát is búcsúztatta, majd az olasz Gabriele Ciminin is túljutott. A negyeddöntőben viszont kikapott a japán Jamada Maszarutól.

A 64-es főtáblára a selejtezőből hat magyar jutott fel, két hazai vívó – Siklósi Gergely és Rédli András – pedig a világranglistás helyezése alapján kiemelt volt, így vasárnap lépett először pástra. A csapatban olimpiai bronzérmes, egyéniben Európa-bajnok, vb-harmadik Rédli szoros asszóban, egyetlen tussal kapott ki első mérkőzésén a francia Nelson Lopez Pourtier-től, a tavaly, Budapesten világbajnok Siklósi viszont sima vereséget szenvedett a 64 között az osztrák Josef Mahringertől.

“Fájdalomcsillapítókkal vívtam, így most nem éreztem azt a térdfájdalmat, amit egyébként még a civil életben is érzek. Jól jött ez a pofon, motivációnak megfelelő. Az utóbbi pár napban éreztem, hogy ez nem lesz az én versenyem, ennek ellenére küzdöttem. Ennyire volt elég”

– összegzett Siklósi.

A tokiói olimpiára a magyar férfi párbajtőrcsapat még kiharcolhatja a részvételt a két hét múlva, Buenos Airesben sorra kerülő utolsó kvalifikációs versenyen. Ha ez nem jön össze, Siklósi egyéniben kedvező helyen áll ahhoz a rangsorban, hogy közvetlenül az ötkarikás mezőnybe kerülhessen. Amennyiben ez sem sikerülne, európai zónakvalifikációs versenyen lenne még egy esély.

Eredmények:

a 64 között:
Peterdi András-Andrásfi Tibor 15-12
Berta Dániel-Ito Inocsi (japán) 15-13
Valerio Cuomo (olasz)-Somfai Péter 14-13
Josef Mahringer (osztrák)-Siklósi Gergely 15-7
Nelson Lopez Pourtier (francia)-Rédli András 10-9
Kano Koki (japán)-Bányai Botond 15-10
Andrea Santarelli (olasz) – Osman-Touson Maruán 15-13

a 32 között:
Peterdi-Szergej Bida (orosz) 15-13
Berta-Santarelli 15-11
nyolcaddöntő:
Peterdi-Gabriele Cimini (olasz) 15-12
Berta-Volodimir Sztankevics (ukrán) 15-12

negyeddöntő:
Jamada Maszaru (japán)-Peterdi 15-8
Igor Reizlin (ukrán)-Matteo Tagliariol (olasz) 15-10
Vagyim Sarlaimov (kazah)-Minobe Kazujaszu (japán) 12-11
Yannick Borel (francia)-Berta 15-14

A versenyt az új koronavírus magyarországi megjelenése miatt zárt kapuk mögött rendezik a Ludovika Arénában. A női és férfi négyes döntő 18 órakor kezdődik.

Kapcsolódó cikkek