Az olimpiára tart a kick-box

Az olimpiára tart a kick-box

A Nemzetközi Kick-Box Szövetség azt szeretné, ha idővel a sportág bekerülne az olimpiai műsorba Leyrer Richárd, a szervezet első alelnöke szerint.

A sportvezető elmondta, az Európai Olimpiai Bizottságok elnöke, Patrick Hickey támogatásáról biztosította a szervezetet ötkarikás törekvéseit illetően, ezzel négyre emelkedett a biztató levelek száma, korábban ugyanis Ázsiából, Afrikából és Amerikából is kaptak támogató sorokat. Leyrer elmondta, úgy érezték, ha a kontinensek olimpiai bizottságai támogatják a kezdeményezést, az jó kiinduló pont, de tisztában vannak azzal, hogy rengeteg munka van még hátra. Hozzátette, a bekerülésért óriási harc van, de meg kell ragadni az alkalmat. Leyrer szerint a sportág az utóbbi időben rengeteget fejlődött, Magyarországon például jelenleg öt-, hatezer igazolt versenyző van. Arról is beszélt, hogy a sporttörvény változása után nagyon pozitív tapasztalataik vannak, ahogy fogalmazott, úgy érzik, maximális támogatást élveznek. 

Szeged hetedszer nyerte el kick-box Világkupa rendezési jogát. A hétvégi megmérettetésre három kontinens – Európa, Afrika, Ázsia – 25 országának 800 versenyzője érkezett. A rendezvény a sportág nemzetközi szervezete, a WAKO legnagyobb szabású hazai versenye, melyet eddig tizenhét alkalommal rendezték meg.

Kapcsolódó cikkek