Andorrai-magyar: az ötödik győzelem következhet

Andorrai-magyar: az ötödik győzelem következhet

Hatodszor találkozik szerdai riválisával, Andorrával a magyar labdarúgó-válogatott, amely négyszer legyőzte a pireneusi miniállam csapatát, de 2017-ben sporttörténelmi vereséget szenvedett tőle.

Kilenc éve, a világbajnoki selejtezősorozat nyitányán Juhász Roland, Gera Zoltán, a jelenleg csapatkapitány Szalai Ádám, valamint Priskin Tamás és Koman Vladimir góljával 5-0-ra győzött az akkor Egervári Sándor által irányított nemzeti együttes. Egy esztendővel később, a sorozat zárásakor – Csábi József egyetlen szövetségi kapitányi meccsén – kétgólos siker született a most is kerettag Nikolics Nemanja találatával és egy öngóllal.

Az előző világbajnoki kvalifikációs sorozatban előbb hazai pályán 4-0-ra győztek a magyarok – Szalai akkor is eredményes volt -, aztán 2017 júniusában kínos, egygólos verséget szenvedett a német Bernd Storck irányította együttes. Andorra akkor 13 év után gyűjtötte be a három pontot tétmérkőzésen.

Legutóbb, idén márciusban sikerült a visszavágás, ugyanis idegenben 4-1-re győzött Marco Rossi együttese. A magyar-andorrai vb-selejtező szerdán 20.45-kor kezdődik a Puskás Arénában.

A két válogatott korábbi mérkőzései:

2012.09.07.: Andorra-Magyarország 0-5 (0-2) – vb-selejtező
magyar gólszerzők: Juhász, Gera, Szalai, Priskin, Koman

2013.10.15.: Magyarország-Andorra 2-0 (0-0) – vb-selejtező
magyar gólszerzők: Nikolics, Lima (öngól)

2016.11.13.: Magyarország-Andorra 4-0 (2-0) – vb-selejtező
magyar gólszerzők: Gera, Lang, Gyurcsó, Szalai

2017.06.09.: Andorra-Magyarország 1-0 (1-0) – vb-selejtező

2021.03.31.: Andorra-Magyarország 1-4 (0-1) – vb-selejtező
magyar gólszerzők: Fiola, Gazdag, Kleinheisler, Nego

Kapcsolódó cikkek