Kerékpár (illusztráció), forrás: Pixabay.com

Schneller Domonkos: felszálló ágban van a kerékpársport itthon

Schneller Domonkos: felszálló ágban van a kerékpársport itthon

Schneller Domonkos, a sportág hazai szövetségi elnökének elnyert a tetszését az idén százéves Tour de Hongrie kedden bemutatott útvonala.

“Abban bízom, illetve azt jósolom, hogy az elmúlt évtized, vagy talán évtizedek legizgalmasabb Tour de Hongrie-ja lesz”

– emelte ki az MKSZ első embere hozzáfűzve,  azzal, hogy a három kontinentális magyar csapat (Team United Shipping, Karcag Cycling ÉPKAR, Epronex-Hungary) mellett az olasz bejegyzésű, de magyar névadó szponzorral rendelkező MBH Bank Ballan CSB is öt magyar bringást foglalkoztat, nagy harcra számít a legjobb hazai versenyzőnek kijáró fehér trikóért.

“Az is egy komoly cél lehet, hogy adott esetben az első tízben legyen magyar versenyző, én erre látok esélyt”

– fogalmazott Schneller Domonkos, hozzáfűzve, ilyenkor még nem ismert a mezőny teljes névsora, ám az évek óta jellemző, hogy a Tour de Hongrie-ra előszeretettel érkeznek a Tour de France-ra készülő sztársprinterek.

“Magyar szempontból az elmúlt évtizedek legkiélezettebb versenyére számítok, hiszen csapatonként nemcsak egy-egy magyar versenyző lesz, hanem konkrétan négy-öt fős magyar sorok lesznek várhatóan a négy kontinentális csapatnál”

– szögezte le, majd megerősítette, még nem volt olyan Pro Series (korábban Pro Tour)-kategóriás viadal a világon, ahol 15 magyar bringás állt volna rajthoz, márpedig amennyiben sérülések vagy betegségek nem szólnak közbe, reményei szerint nagyjából ennyi hazai kerékpáros ott lesz a május 14. és 18. között sorra kerülő Tour de Hongrie-n.

“Ilyet még nem láttunk eddig ilyen szintű versenyen. Ez a hazai kerékpársport erejét mutatja, valamint azt a tendenciát, hogy igenis felszálló ágban van a kerékpársport itthon”

– hangsúlyozta.

Értékelte a múlt hétvégi liévini terepkerékpáros világbajnokságot is, amelyen a legjobb eredményt a felnőtt nők között ötödikként zárt Vas Blanka érte el, mint mondta, nagyon örült a szereplésének. Ugyanakkor nemcsak a vb-helyezést értékelte, hanem azt is, hogy az SD Worx-Protime 23 esztendős magyar bringása a világkupa-sorozat összetettjében harmadik lett, Maasmechelenben pedig versenyt tudott nyerni.

“Ez azért fontos, mert azt mutatja, hogy egy folyamatos terhelés mellett is – nyilván a pályák adottságától függően, de – Blanka igenis ott van az első három versenyzőben cyclocrossban a női mezőnyben. Egy kivételes tehetségű versenyzőről beszélünk”

– fejtette ki, majd felidézte, Vas a párizsi olimpián hegyikerékpárban a 10. lett, majd az országúti mezőnyversenyben negyedikként ért célba, ezután pedig szakaszt nyert a női Tour de France-on.

“Most pedig, bő féléven belül terepkerékpárban tudott ilyen magas szinten szerepelni a világbajnokságon és a világkupában is. Egy ennyire sokoldalú versenyző nagyon ritka mind a férfi, mind a női mezőnyben. Reményeim szerint Blankától még nagy csodákat fogunk látni a következő évben”

– tette hozzá.

Kitért arra is, hogy ezek mind plusz motivációt jelentenek abban a szándékban, hogy országúti vagy terepkerékpár- világbajnokságot rendezzen Magyarország.

Erről szeptemberben személyes megbeszélést folytatott David Lappartient-nel, a Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) elnökével, akit az év elején írásban megkeresett, mire az UCI első embere újabb személyes találkozót kezdeményezett.

“A legközelebbi szabad kiadó időpont kapcsán azzal a spanyolországi Benidormmal vagyunk versenyben, ahol alkalmam nyílt világkupa-futamon megtekinteni Vas Blankát versenyzés közben. A spanyolok nagyon profik, így kemény ellenfél, ugyanakkor a debreceni pálya, amivel mi pályáznánk, az nagyon magas szintű pálya, az UCI elismeri technikailag, a környezeten kell még fejlesztenünk”

 – fogalmazott a terepkerékpáros rendezési esélyek kapcsán. Rámutatott: a 2017-es vizes világbajnoksággal kezdődő időszak nyomán “senki számára nem lehet kérdéses, hogy Magyarország képes nagy világversenyeknek otthont adni”.

“Tehát amennyiben ezt elvállaljuk, a kormány pedig mögé áll és támogatja, akkor egész biztos vagyok benne, hogy nem fog bennünk csalódni a nemzetközi szövetség, miként a hazai közvélemény is egy nagyon magas szinten megszervezett versenyt láthat majd”

– magyarázta.

A szövetség elnöke szót ejtett az országúti női világelitbe tartozó Ceratizit-WNT-ben első idényét teljesítő Zsankó Petrára is.

“Különösen jó, hogy Zsankó Petrának pont mások az erősségei, mint Vas Blankának”

 – szögezte le.

“Szinte bármilyen pályát jelölnek ki nemzetközi világversenyeken, a válogatottban mindenképpen lesz olyan versenyzőnk, aki helyt fog tudni állni. Petra előtt még nagyon-nagyon komoly fejlődési lehetőség áll. Nem olyan nagyon régen érkezett a korcsolyasportból, amitől elképesztően jó erőnléte és állóképessége, keringése alakult ki, amelyet most át tud váltani a kerékpársportra. Fogunk még tőle sok szép eredményt és meglepetéseket is látni a következő évek során.”

Kapcsolódó cikkek