fotó: pixabay.com

Elfogytak a vasárnapra szóló jegyek

Elfogytak a vasárnapra szóló jegyek

Négy hónappal a július végén sorra kerülő Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt elfogytak a jegyek a versenyhétvége július 31-i, vasárnapi programjára.

A Hungaroring közösségi oldalán megjelent pénteki közlemény szerint mind a normál, mind a pluszban építendő öt tribünre elfogytak a belépők, sőt még az állóhelyekre szóló jegyek is. Ez azt jelenti, hogy a július 31-én sorra kerülő 37. Magyar Nagydíjat csaknem 100 000 néző követi majd a mogyoródi versenypályán.

A közlemény szerint eddig csak a bérleteket és a vasárnapra szóló belépőket értékesítették, de most, “hogy a pálya elérte a kapacitása felső határát, kijönnek a pénteki és a szombati jegyek is”.

“Van a pályának egy maximum kapacitása, amelyet most elértünk, így vasárnapra nem tudunk több jegyet eladni”

– nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

“Számításaink szerint százezer ember még biztonsággal meg tudja közelíteni a Hungaroringet, és így a színvonalas kiszolgálást, a minőségi szórakozást is garantálni tudjuk a lelátókon és a lelátók mögötti területen is. Péntekre és szombatra még vannak jegyek, azokat most elkezdjük értékesíteni, de nincs kétségem, hogy hamar gazdára találnak”

– mondta, majd hozzátette, hogy ehhez hasonlóra még nem volt példa azóta, amióta az ő irányításával vezetik a pályát.

“Ez a hatalmas érdeklődés is azt támasztja alá, hogy érdemes ebbe a pályába fektetni. A fejlesztés és bővítés ugyanis – amellett, hogy a szerződéshosszabbítás szempontjából is elengedhetetlen – a nézőszámra is hatással lehetne: több szurkolót tudnánk fogadni”

– jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjak történetében a 2019-es eseményen négy nap alatt 230 000 ember fordult meg a Hungaroringen, a futamot 92 000-en tekintették meg a helyszínen.

Kapcsolódó cikkek