Meccslázban ég a válogatott

Meccslázban ég a válogatott

Egyre nagyobb a várakozás az Amszterdamban készülő magyar női kosárlabda-válogatottnál a szombati Európa-bajnoki selejtezőt illetően.

A szövetség csütörtöki, helyszíni beszámolója szerint ahogy közeledik a mérkőzés, úgy nő a meccsláz is a játékosokban és a szakmai stáb tagjaiban.

“Egy szavunk nem lehet, kiválóan dolgoznak a lányok”

– mondta Székely Norbert szövetségi kapitány.

“Az Amszterdamba kiutazó keretben mindenki rendben van, nem csupán egészségileg, hanem mentálisan is.”

A finomhangolás a nap folyamán elkezdődik, ugyanis 18 órától Hollandia – a szombati ellenfél – Szlovákia ellen megvívja második csoportmeccsét, melynek tapasztalataival a magyarok is gazdagodhatnak.

“Természetesen megnézzük a mérkőzést, a járványveszély miatt a helyszínen csak ketten, a többiek a televízión keresztül”

– jelentette ki a szakvezető.

“A ma esténk igazán hosszú lesz, edzőkollégáimmal, Kovács Andreával, Iványi Dalmával és Cziczás Lászlóval minden apró részletet összeállítunk a lányoknak, hogy pénteken a gyakorlatban is felkészülhessünk.”

A kapitány egyébként szoros összecsapást vár a csütörtöki csoportmeccsen.

“A szlovák kosárlabda mindig is nagyon fizikális volt, nagy kérdés, hogy mennyire fog ízleni a házigazdának ez a stílus. A csoport kiegyenlített, ezt már tapasztalhattuk, így a lehető legjobban szeretnénk hasznosítani a ma látottakat szombat este”

– tette hozzá Székely Norbert.

Magyarország Hollandiával és Szlovákiával szerepel a H jelű selejtezőcsoportban, eddig egy győzelem (73-59 Szlovákia ellen) és egy vereség (66-56 Hollandiától) a mérlege. A nemzetközi szövetség döntésének értelmében úgynevezett buborékban, azaz járványügyi szempontból védett helyen rendezik meg az Eb-selejtezők novemberi mérkőzéseit. A magyarok triója Amszterdamban szerepel.

A H csoport amszterdami programja:

Szlovákia-Hollandia 18.00

szombat:

Magyarország-Hollandia 18.00

Kapcsolódó cikkek