Két bajnok csap össze egymással

Két bajnok csap össze egymással

Az elmúlt két szezon bajnokának, a Budapest Honvédnak és a MOL Vidi FC-nek az összecsapása zárja szombat este a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulóját.

A fehérváriak két nem várt vereséggel kezdték az új évet, azóta azonban – egy paksi döntetlent leszámítva – minden tétmérkőzésüket megnyerték.

A hét közben mindkét csapat bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában: a Honvéd a papírformának megfelelően könnyedén búcsúztatta a másodosztályú Budaörsöt, míg a Vidi egy kőkemény összecsapáson, ugyancsak kettős győzelemmel lépett túl a Ferencvároson. Érzékeny veszteség ugyanakkor Marko Nikolic vezetőedzőnek, hogy nem számíthat házi gólkirályára, a bajnokságban eddig tízszer eredményes Marko Scepovicra, akinek arccsontja több helyen is eltört a Ferencváros kapusával, Dibusz Dénessel történt ütközés során.

A nyolcpontos előnnyel listavezető Ferencváros ezúttal a Paksot fogadja; a zöld-fehérek legutóbb 33 bajnokijukon nem kaptak ki saját közönségük előtt, s most is nagy meglepetés lenne, ha az idegenben mindössze két győzelmet felmutató Tolna-megyeiek három ponttal távoznának a Groupama Arénából.

A sereghajtó Haladás az elmúlt négy fordulóban három győzelmet aratott, aminek köszönhetően újra felcsillant a bennmaradás reménye. Horváth Ferenc együttesére és a klubra – amely sajtóhírek szerint anyagi gondokkal küszködik – talán az idény legfontosabb mérkőzése vár, hiszen ahhoz a Diósgyőrhöz látogat, amely a már bennmaradást jelentő tizedik helyen áll, nyolc ponttal megelőzve a Vas-megyei csapatot. Amennyiben a Haladás vereséget szenved, akkor tizenegy pontra nő a hátránya, ami hat fordulóval a zárás előtt behozhatatlannak tűnik.

Az M4 Sport szombaton a Ferencváros-Paks és Budapest Honvéd-MOL Vidi FC mérkőzést tűzi műsorára, míg a Kossuth Rádióban a 17 órás mérkőzések hajrájáról 18.30-tól a Körkapcsolásban közvetítenek, az m4sport.hu oldalon található linken pedig mindkét félidőről beszámolnak. A 20.11-kor kezdődő Sportvilágban a Honvéd-Vidi összecsapás hallható.

OTP Bank Liga 27. forduló:

szombat:
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 17.00
Ferencváros-Paksi FC 17.00
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 17.00
Debreceni VSC-MTK Budapest 17.00
Budapest Honvéd-MOL Vidi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30

A tabella:
1. Ferencváros                     26 18   4   4    56-19  58 pont
2. MOL Vidi FC                   26 15   5   6    42-26  50
3. Újpest FC                         26 11  10   5    33-18  43
4. Debreceni VSC                26 11   7   8    31-29  40
5. Budapest Honvéd            26 11   6   9    32-27  39
6. Mezőkövesd Zsóry FC     26  9   8   9    37-33  35
7. MTK Budapest                  26 10   4  12    38-41  34
8. Paksi FC                             26  7  10   9    29-37  31
9. Puskás Akadémia             26  9   3  14    30-37  30
10. Diósgyőri VTK                 26  7   6  13    25-47  27
11. Kisvárda Master Good    26  6   7  13    24-42  25
12. Szombathelyi Haladás    26  5   4  17    24-45  19

Kapcsolódó cikkek