Elképesztően népszerű lett ez a futóverseny

Elképesztően népszerű lett ez a futóverseny

Minden korábbinál több helyről, 89 országból és 1120 hazai településről regisztráltak nevezőket a szombaton és vasárnap sorra kerülő 34. Telekom Vivicittá városvédő futófesztiválra.

Kocsis Árpád versenyigazgató, egyben a szervező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az össznevezők számát tekintve is csúcsot döntenek az idén.

“Eddig 30150-en előneveztek, így az indulók összlétszáma elérheti a 31 000-et, ilyen sok még sohasem volt”

– jelentette ki a versenyigazgató, aki hozzáfűzte,

a 10 távból legtöbben, 8500-an a 21 km-es félmaratonra neveztek, a 2,4 km-es távra hétezren, négyezren pedig a csapatversenyben fognak rajthoz állni. Kocsis Árpád örömmel állapította meg, hogy az indulók között 6300 az iskolás.

A versenyigazgató kitért arra is, hogy a Vivicittá egyre jobban vonzza Budapestre a külföldieket, a hagyományoknak megfelelően magas a brit, a német és francia futók aránya, a legtöbben pedig Szlovákiából érkeznek, köztük sokan felvidéki magyarok. A sportvezető szerint pozitív tendencia, hogy “drasztikus mértékben” nő a hölgyindulók száma, amely összességében 51 százalék, de még a félmaratoni távon is 40 százalék. Megemlítette, hogy 1400 olyan futó lesz, aki életében először teljesíti a félmaratont, amely ismét a Margitszigetről indul és oda érkezik, és az útvonala megegyezik majd a tavalyival. Szurkolókkal, családtagokkal együtt összesen 60 000 főt várnak a kétnapos eseményre, amelyről a Sport TV szombaton délelőtt élőben fog közvetíteni.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese hangsúlyozta,

tiszteletben tartják, hogy a városban sokan autóval akarnak közlekedni, ugyanakkor nem szerettek volna ilyen nagy létszámú szabadidősportolót megfosztani a futás élményétől, ezért a főváros vezetése három olyan versenyt engedélyezett, amely jelentős közlekedési korlátozásokkal jár.

Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese közölte, mindenkinek személyre szóló videókkal teszik emlékezetesebbé a Vivicittá Városvédő Futást, s a cég idén már öt kamerát helyezett el a félmaraton útvonala mentén, hogy még több szögből és még több ponton élhessék át újra és újra a futók a közös sportolás élményét és saját sikereiket.

A vállalat a felkészülés nehezebb időszakában is szeretné inspirálni a futóverseny résztvevőit.

Ehhez olyan példákat, “nagyköveteket” keresett, akik megfelelő inspirációval szolgálhatnak azoknak, akik halogatnak vagy legszívesebben feladnák a versenyt. Egyik közülük Lukoviczki Réka, a “Robotlány”, akit a belső erőn kívül hipermodern robotlába is segít a futásban, s a SUHANJ! Alapítvány segítségével készül fel a versenyre és további sportcéljai elérésére.

Kapcsolódó cikkek