Zsigó Róbert a kormány közösségi oldalán közzétett videóban rámutatott, a 32 500 férőhellyel szemben ma már 68 ezer férőhely várja a kicsiket. Hozzátette, nagyot léptek előre az országos lefedettségben is azért, “hogy ne kelljen a gyermekekkel annyit utazni”. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik településen és minden járásban működik bölcsőde, “ami korábban nem így volt”. Közölte, a vidéken élő szülők támogatást kapnak a bölcsődei térítési díj megfizetésére is.
Az államtitkár leszögezte, fontos a bölcsődei dolgozók megbecsülése, ezért 2010 óta négy és félszeresére emelték a bérüket.
“Ráadásul azok, akik bölcsődei kisgyermeknevelőnek tanulnak támogatásokra és ösztöndíjakra is számíthatnak”
– tette hozzá.
Zsigó Róbert rámutatott, a bölcsődék megkönnyítik a dolgozó szülők életét, így ezekkel az intézményekkel a gyermek- és munkavállalást is segítik.