illusztáció

Továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb párt

Továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb párt

Stabil a kormánypártok előnye a többi párttal szemben, a teljes választókorú népesség 35 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re. Ezt közölte a Századvég Alapítvány a januári közvélemény-kutatása alapján.

A felmérés szerint

a második legtámogatottabb párt továbbra is a Jobbik, 8 százalékkal.

Az MSZP-Párbeszéd támogatottsága hat százalékra csökkent, a választópolgárok négy százaléka a Demokratikus Koalícióra (DK), három százaléka az LMP-re szavazna, más pártokat pedig hét százalék választana. A bizonytalanok aránya 37 százalékra nőtt.

Hasonló képet mutat a biztos szavazó pártválasztók bázisa, amelyben

a Fidesz-KDNP 53 százalékos támogatottsággal vezet, a Jobbikot 13, az MSZP-Párbeszédet 12 százalék választaná. Az LMP támogatottsága kilenc, a DK-é nyolc százalék, más pártokra a biztos szavazó pártválasztók kilenc százaléka szavazna.

 

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2019. január 7. és 13. között, amelynek során ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korút kérdeztek meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna – tudatta közleményben a Századvég Alapítvány.

Kapcsolódó cikkek