Volner János a parlamentben (archív)

Volner János: Mi nem hisztizünk, nem rohangálunk zárt ajtóknak, és nem fogunk össze balliberális pártokkal

Volner János: Mi nem hisztizünk, nem rohangálunk zárt ajtóknak, és nem fogunk össze balliberális pártokkal

A Mi Hazánk Mozgalom forgalomlassító demonstrációt tart január 22-én nyolc helyszínen, gumiipari létesítmények előtt, a gumiipari dolgozók követeléseinek támogatása érdekében: A hírt az ellenzéki párt politikusa, Volner János jelentette be csütörtökön.

A független országgyűlési képviselő közölte: a Mi Hazánk minden esetben érdemi érdekképviseleti tevékenységet kíván ellátni.

“Mi nem hisztizünk, nem rohangálunk zárt ajtóknak, és nem fogunk össze balliberális pártokkal”

– fogalmazott.

Azt mondta, pártja egyaránt kritikával illeti a kormányt és a multinacionális cégeket. Szerintük a kormány nem képviselte a multikkal folytatott tárgyalásai során a magyar emberek érdekeit, a tőkeerős nemzetközi vállalatok pedig nyomottan tartják a magyar béreket, miközben lényegesen többet is tudnának fizetni.

“A Mi Hazánk célkitűzése, hogy Magyarország ne az alacsony bérekkel, hanem a magasabb hozzáadott értékű termeléssel legyen versenyképes”

– tette hozzá.

Kérdésre megismételte, hogy a Mi Hazánk nem fog össze balliberális pártokkal. Meggyőződésük, hogy tartósan csak úgy tud működni egy politikai együttműködés, ha a résztvevő pártok között értékközösség van.

“A Mi Hazánk és Gyurcsány pártja között semmifajta értékközösség nincs”

– jelentette ki Volner János.

Kapcsolódó cikkek