A Tisza Párt képviselői az EPP-frakció jövő heti ülésén megerősítik belépési szándékukat, amelyet a frakció elnöke támogatólag fog döntésre előterjeszteni. A közlemény idézi Magyar Pétert, aki azt mondta, hogy a Tisza Párt konstruktív, a magyar választók érdekeit képviselő módon fog dolgozni a néppárti frakcióban és az EP-ben, hogy “a lehető leghamarabb lezáruljanak azok az eljárások, amelyek akadályozzák az EU-s támogatások Magyarországra érkezését.”
“A megbeszélések során ismét egyértelművé vált, hogy ellentétben a kormányzati propaganda által sulykolt hazugsággal, sem az EPP, sem annak frakcióvezetője, Manfred Weber nem háborúpárti”
– emelték ki, madj úgy fogalmaztak, hogy Manfred Weber megerősítette: a sorkatonaság bevezetésével kapcsolatban a Fidesz által neki tulajdonított kijelentés soha nem hangzott el. A közlemény kitért arra is, hogy legutóbb öt évvel ezelőtt járt magasrangú néppárti delegáció Magyarországon, ezért a pénteki találkozó Magyar Péter szerint “történelmi jelentőségű, és egy új, gyümölcsöző kapcsolat kezdete”.