Tordai Bence, forrás: Párbeszéd

Párbeszéd: megmaradhatna a régi szabályok szerinti kata

Párbeszéd: megmaradhatna a régi szabályok szerinti kata

A Párbeszéd külön szavazásra kérte ki a költségvetést megalapozó törvény összegző módosító javaslatának két pontját, mert úgy véli, ha azokat nem fogadja el a keddi szavazáson a parlament, akkor a kata a korábbi szabályok szerint marad meg.

Tordai Bence társelnök, frakcióvezető kedden sajtótájékoztatón azt mondta, ezzel lehetőséget biztosítanak arra, hogy a parlament, illetve a kormány teljesítse az új kata-szabályok ellen tüntetők követeléseit. Hozzátette, a tiltakozók csak annyit kérnek, hogy ne ötven napon belül kelljen átállniuk egy új adózási formára.

“Az érintettek némi adóemelést is elfogadnának, ha azt egyeztetések előzik meg, és a döntéshozók január 1-jéig kitolják a bevezetés határidejét”

– mondta.

Ez a jogszabály nemcsak több százezer magyar családot hoz nagyon súlyos helyzetbe, de fokozza a megélhetési válságot, illetve “brutális adóemelést” és egy megoldhatatlan könyvelési akadályt is jelent. Szabó Rebeka, a Párbeszéd másik társelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz, illetve a kormány a “rezsihazugsággal és a kata-törvény eltörlésével” megélhetési válságba taszítja az ország jelentős részét. Nem véletlenül vannak napok óta tüntetők az utcákon, akik azt követelik,

“hogy vonják vissza ezt a gyalázatos törvényt, és ne néhány hetes határidővel próbáljanak adóév közben megvalósítani egy teljesen új adózási formát”

– tette hozzá.

Úgy fogalmazott, a tüntetők hiába bíztak Novák Katalin köztársasági elnökben, hétfőn kiderült, hogy “ő is ugyanolyan Fidesz-pártkatona, mint ez előző köztársasági elnök volt, és gondolkodás nélkül (…) aláírta ezt az adóemelést, ezt a nagyon rossz jogszabályt”.

Kapcsolódó cikkek