Hangsúlyozta, ha nem lenne háború, akkor a jövő évi egy sokkal boldogabb költségvetés lenne,
“de így sem lehetünk vele elégedetlenek, mert mindent, ami fontos a számunkra, azt meg tudjuk védeni 2024-ben, a háború ellenére is.”
A kormányfő kifejtette, háborús idők vannak, védekezni kell, meg kell védeni a munkahelyeket és a nyugdíjak értékét, mert a nyugdíjasok nem tudnak pluszmunkával magukon segíteni.
“Ezért fordultak szembe a nyugdíjasok az egész baloldallal és váltak tulajdonképpen a nemzeti tábor híveivé, és támogatják a nemzeti gazdaságpolitikát”
– fogalmazott, majd kiemelte, meg kell védeni a családokat is, hiszen a gyerekek nevelése mindig komoly költség és a családok megérdemlik, hogy a kormány megvédje őket. Tehát a 2024-es büdzsé egy védelmi költségvetés – jelentette ki Orbán Viktor.