Ő lesz az új kormányszóvivő

Ő lesz az új kormányszóvivő

Mikrofonok

Kormányzati források csütörtökön arról számoltak be, hogy “elvileg” hétfőtől a kormányszóvivőhöz érkező megkereséseket már Giró-Szász Andráshoz továbbítják, aki szervezetileg a Miniszterelnökséghez tartozik majd. Az Origo és a Népszabadság is arról írt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a kormánypárti frakciószövetség hajdúszoboszlói ülésén, a zárt tanácskozás több résztvevőjének elmondása szerint hivatalosan is bejelentette, hogy a nyár elején családi okok miatt fizetés nélküli szabadságra ment Nagy Anna, majd a feladatait azóta ellátó Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár helyett a jövőben Giró-Szász András, a tavaly tavasszal alakult Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonosa lesz az új kormányszóvivő.

Giró-Szász András

Giró-Szász András 

A Népszabadság Online augusztus 26-án írt arról, hogy Giró-Szász András töltheti be a kormányszóvivői tisztséget. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője akkor semmilyen módon nem kívánta kommentálni a portál értesülését, Kovács Zoltán államtitkár szintén aznap pedig azt közölte, vele erről senki nem beszélt, egyébként pedig sosem kommentál személyekre vonatkozó találgatásokat. Sajtóértesülések szerint az is elképzelhető, hogy Garamvölgyi Lászlót, az Országos Rendőr-főkapitányság egykori szóvivőjét rendészeti kommunikációs szakterületen végzendő munkára kérnék fel.

A volt szóvivő azt nyilatkozta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nemrég azt mondta, szívesen látná őt ismét a rendészeti kommunikáció területén és ő szívesen is vállalna ilyen munkát.

Kapcsolódó cikkek