Nacsa Lőrinc: a baloldal az összeomlás szélére sodorta a betegellátást

Nacsa Lőrinc: a baloldal az összeomlás szélére sodorta a betegellátást

Kormányzása idején a baloldal az összeomlás szélére sodorta a betegellátást. Ezt mondta a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője kedden eljuttatott videonyilatkozatában.

Nacsa Lőrinc kiemelte, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk idején 650 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből; egyhavi bért vettek el az egészségügyi dolgozóktól, 16 000 kórházi ágyat számoltak fel és 6000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el, akik pedig maradtak,

“megbecsülés helyett megalázóan alacsony bérért dolgoztak”.

A baloldal privatizálni akarta a kórházakat, a betegekkel vizitdíjat és kórházi napidíjat akart fizettetni, kórházakat zárt be, adósított el és épített le – sorolta, hozzátéve, kormányzásuk utolsó három évében egyetlen új mentőautót sem sikerült beszerezniük.

“A Fidesz-KDNP ezzel szemben megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, akiknek külön is köszönetet kell mondani a járvány idején tanúsított helytállásukért”

– hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

A politikus fontosnak nevezte, hogy a megbecsülést anyagilag is érezzék az egészségügyben dolgozók. A kormány ezért három év alatt 70 százalékkal emelte az ápolók bérét, az orvosok pedig soha nem látott bérfejlesztésben részesülnek.

“A gazdasági újranyitási akcióterv eltakarítja a baloldali kormányzás utolsó romjait és új egészségügyi korszakot nyit”

– fogalmazott.

Megjegyezte, országszerte újultak és újulnak meg kórházak, szakrendelők, mentőállomások, háziorvosi rendelők, hogy méltó körülményeket biztosítsanak az egészségügyi dolgozóknak és a betegeknek.

A kormánypárti politikus szerint a baloldal megbecsülés helyett a járvány alatt is folyamatosan támadta a védekezésben részt vevő orvosokat és szakembereket.

“Kamuhíreket terjesztettek és kamuvideókat gyártottak. Ha rajtuk múlt volna, már tényleg válság lenne az egészségügyben”

– mondta, majd hozzátette, a baloldali pártok nem szavazták meg az ápolói béremelést biztosító forrásokat sem, így ha rajtuk múlt volna, ez sem valósulhatott volna meg.

“Ha a baloldalon múlna, most egy világjárvány idején a magyar egészségügy kivéreztetve, romokban lenne”

– jelentette ki Nacsa Lőrinc.

Kapcsolódó cikkek