Mi Hazánk: rendezzen olimpiát Magyarország

Mi Hazánk: rendezzen olimpiát Magyarország

Társadalmi és politikai vitát kezdeményez a Mi Hazánk Mozgalom arról, hogy Magyarország pályázza meg a 2036-os nyári olimpia megrendezését. Erről beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője.

Kiemelte, lélekszám-arányosan a magyar a világ egyik legsikeresebb olimpiai nemzete,

“megérdemlünk most már mi is egy ötkarikás játékot”.

Arról beszélt, szemben a téli ötkarikás játékokkal, a nyári olimpiák – az infrastrukturális beruházások haszna mellett – hosszú távon lendítik fel a rendező régió gazdaságát, idegenforgalmát, jótékonyan hatnak a nemzeti önbecsülésre és – a tömegsport fellendítésén keresztül – a társadalom egészségi állapotára is. Magyarország idén rendezi meg a vizes világbajnokságot, a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, ráadásul az olimpia lebonyolításához szükséges létesítmények jelentős hányada rendelkezésre áll.

Novák Előd azt hangsúlyozta, a tervezés és a beruházás során is bevonnák a civil szervezeteket és a politikai pártokat a felügyeleti feladatok ellátásába, ezzel is segítve a “csúcsra járatott korrupció” visszaszorítását.

A Mi Hazánk politikusa a kormányt és az ellenzéki oldalt is arra szólította fel: nyilatkozzanak, milyen feltételek mellett támogatnák, hogy az ország megpályázza a nyári játékok megrendezését.

Kapcsolódó cikkek