Dobrev Klára

Ma az eurót akarta bevezetni Dobrev Klára

Ma az eurót akarta bevezetni Dobrev Klára

A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) választási programjának egyik prioritása, hogy Magyarországon minél hamarabb vezessék be az eurót. Erről beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt EP-listavezetője.

Dobrev Klára idézett a miniszterelnök egyik olasz lapnak adott interjújából, amelyben a kormányfő azt mondta, hogy akik az eurózónában vannak, azok a politikai unió irányába haladnak, de Magyarország nem tart velük.

“Ezzel a kormányfő nyilvánosan elismerte, hogy nem akarják bevezetni az eurót”

– tette hozzá.

Ez rendkívül rossz politika, ami káros a magyar embereknek, akik a saját pénztárcájukon fogják megérezni a döntés hatását – jelentette ki a listavezető.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az euróárfolyam pénteken megközelítette a 325 forintot, míg 2010-ben, a gazdasági válság idején még csak 263 forintot kellett fizetni egy euróért.

“Mindez annak köszönhető, hogy Orbán Viktor és Matolcsy György jegybankelnök tudatosan gyengíti a forintot”

– fogalmazott Dobrev Klára.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a következő években Magyarország képes lenne megfelelni az eurózónához csatlakozás feltételeinek.

Más témában feltett kérdésekre a DK frakciószóvivője válaszolt. Gréczy Zsoltot kérdezték arról, hogy Puzsér Róbert, az LMP és a Jobbik részéről is támogatott főpolgármester-jelölt több fővárosi DK-s polgármesterjelöltet is alkalmatlannak nevezett.

A frakciószóvivő azt felelte, hogy egymás sértegetésével, lejárató kampányokkal nem lehet leváltani a Fideszt, ahhoz az ellenzék együttműködésére van szükség.

Kérdezték arról is, hogy a DK listájának utolsó helyére a szocialista Czeglédy Csaba került fel. Gréczy Zsolt azt felelte, hogy Czeglédy Csaba felfüggesztette MSZP-tagságát és vélhetően azért csatlakozott hozzájuk, mert tudja támogatni a DK programját.

Kapcsolódó cikkek