Kormánypártok: ha az ellenzéken múlna, gyed extra sem lenne

Kormánypártok: ha az ellenzéken múlna, gyed extra sem lenne

Ezt mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakció-szóvivője kedden Budapesten.

Nacsa Lőrinc a kormánypártok véleményét összegezve újságíróknak azt mondta, hogy

a gyed extra immár ötödik éve segíti a kisgyermekes családokat, egy fontos és sikeres elem a Fidesz és a KDNP családpolitikájában.

“Ugyanakkor, ha az ellenzéken múlna, gyed extra sem lenne”

– mutatott rá, majd hozzátette, hogy ezt az intézkedést, és megannyi családtámogatási döntést sem támogatott az ellenzék.

Nacsa Lőrinc kitért arra, hogy több szocialista politikus, köztük Bangóné Borbély Ildikó is folyamatosan támadta az intézkedést, miközben a Gyurcsány vezette szocialista kormányzat mindig csak elvett a kisgyermekes családoktól. Megjegyezte, a szintén szocialista Gurmai Zita, az Európai Szocialisták nőszervezetének elnöke, korábban nyíltan kimondta,

ha ők kerülnének kormányra, megszüntetnék a gyed extrát.

A frakció-szóvivő szerint a baloldalnak előbb jut eszébe támogatni a migránsokat, mint a gyermekes családokat. Ezt képviselik Brüsszelben és itthon is, erről árulkodik minden mozdulatuk. Az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd képviselői az Európai Parlamentben minden bevándorláspárti javaslatot megszavaztak, és most is megszavaznak – jegyezte meg, hozzátéve:

“szolgaian, a Soros-terv mentén haladnak.”

Nacsa Lőrinc rámutatott,

ennek legújabb, elképesztő agyszüleménye egy Soros-szervezetnél indult kezdeményezés, felhívás, hogy a még nem házas európai nők, férfiak migránsokkal házasodjanak össze.

Ez a bevándorlás-pártiak ajánlata Európának, a Fidesz-KDNP szerint viszont Európát és keresztény kultúrát, az európai családokat meg kell védeni. Ezért is sorsdöntő a májusi EP-választás – rögzítette a KDNP-s politikus.

Kapcsolódó cikkek